A kezek

... nem tudom még, hogyan írjam le, hogy mennyi mindent tanulok a világból, a szakmámból, a mindenféle tevékenységeimből.
Úgy érzem magam minden pillanatban, mint egy óriásbébi, akinek mindig minden pillanat új és újat mond.
És néha úgy érzem magam, mint egy túltáplált óriásbébi, aki már egy kortyot se bír lenyelni többet.

Talán csak azt az érzést említem, mikor ott kint állok, s előttem valaki más, és együtt kell létrehoznunk valami megismételhetetlen és nagyszerű dolgot.
Talán csak azért említem, mert magamnak lesz nagy szüksége rá. Később. Talán.

... de, kint áll egy ember, pálcával a kezében (vagy anélkül) - és én minden addigi magabiztosságomat a sarokba hajítva kapaszkodok, csimpaszkodok a tekintetemmel abba a kézbe. Az a kéz tartja meg a kereteket, amik megtarthatnak engem.
És próbálok a lehető legjobban élni vele.
Próbálok magamtól is akarni arra menni, amerre ő akar.
Közben nem elnyomni magam - hiszen, úgy csak egy súly leszek a kezén, ami akadályozza őt. Úgy megbénulok.
És küzdök, küzdök magam ellen: hogy hajlítható legyek, hogy rugalmas legyek, hogy partner legyek.
Küzdök magam ellen: hogy nő legyek.

Virágozás :)

A sokat emlegetett, sokszor ígért virággyártás. Bemelegítő jelleggel, mobillal fotózva. (Bocsi.)

...ez kell hozzá (meg egy hullámcsat, ha csatot akarsz belőle)

(jó, a szalagból elég ekkora.)

... és égesd meg a végét. Mindkettőt. (így ugyanis nem foszlik. :) )

innentől egyszerű: a szélén végigvarrod, s közben meghúzod. (természetesen, fércöltéssel működik, mással nem nagyon. :D )

... és ilyen, ha a végére értél. Persze, még ezt is húzd meg rendesen, és ne felejtsd el elvarrni.

Így. :)

Tedd rá egy hullámcsatra. (Vagy, rávarrhatod bármire, dísznek - én ezt szeretem.)

:)

A genderfeminizmus csapdájában

Vannak, ugyebár, korok és eszmék és divatok, amelyek elvárásokat támasztanak az ember lányával szemben.
Igazából, leginkább olyanok vannak.
Ma ezek közül az elvárások közül egyet vettem észre (amelyet már félig be is vettem, mire ez eszembe jutott): hogy legyél egyedül.
Persze, ilyet nem hallani a tévében, nem írják az újságok, a blogok.
De valahogy mindig azt érzem ennél a nagy példaképesdinél, hogy: "nézzétek, mire volt képes ez a nő... Férfi nélkül, vallás nélkül, közösség nélkül, támogatás nélkül, a konzervativizmus kötöttségei nélkül..."
Na, ezért mondom.
A vicces felfedezés az volt, amikor rádöbbentem: nem csak egy irányból lehet ebbe a csapdába beleesni, de a genderfeminizmus elleni hadakozás is eljuttathat ugyanebbe a kényelmes, sötét, hideg verembe...
Onnantól fogva, hogy érint - márpedig, hogyne érintene, hiszen, vagy férfi vagy, vagy nő, tehát a férfi-nő kérdéshez valahonnan mindenképpen közöd lesz - onnantól fogva ki vagy téve annak, hogy provokáljon.
Hogy megmutasd, TE, egyedül, hogy képes vagy felépíteni magadat, a karrieredet, a családodat (kackac)... És legyőzöl mindent és mindenkit egyedül.
Hogy megmutasd, te, egyedül, hogy találtál egy teljesen új, teljesen egyedüli és jó megoldást.
Közben, nemcsak minden fontos dologról feledkezel meg, de önmagadat is otthagyod a verem alján, anélkül, hogy tudnád, milyen ez a valaki.
És ki kell mászni, egyedül, hiszen egyedül is jutottál oda. Ami a te hibád, neked kell helyrehozni, magadat neked kell legyőzni, és így tovább...
Ugye, milyen ügyes csapda?

Rend a lelke

Nemrég egy barátnőm blogján találtam rá erre:
http://www.urban-eve.hu/flylady-program/
Tehát, indul a testreszabás.
Mert, ugye, nekem még nincs saját lakásom. De folyamatosan hallgatom, hogy ha lesz, a fejemre fog nőni, és nem fogok bírni vele.
A hatodik napnál tartok (módosításokkal, és összevonásokkal, hogy beérjem magam.) Egyébként harmadik napja FlyLady-zek, és egész meglepő élményeim vannak. Például, lelkiismeret-furdalás nélkül tudtam tegnap igent mondani egy hirtelen jött meghívásra. És egyáltalán, nem érzem magam disznóólban, annak ellenére, hogy még mindig nincs körülöttem tökéletes rend.
Igényem támadt rá, hogy az életem minden területe ugyanígy legyen rendben. És végre most úgy érzem, hogy sikerülhet is. :)

Na jó, lebuktatom magam. Igazából egy gyónással kezdődött az egész. :)

Egyetemista lányok - folytatás

Az előző kérdések tartalmából kimaradt:

Hasznára válik-e a nőnek az egyetem?

Vegyük alapul tehát azt a kétféle alapvető hivatás- és élet-modellt, amely emblematikusan képviselheti a "szélsőségesen korszerű" és "szélsőségesen konzervatív" álláspont szerinti nőideált.
Először tehát, képzeljük magunk elé a tűsarkas-nadrágkosztümös genderfeministát, aki felül szeretne helyezkedni saját női mivoltán.
Elmondása szerint a hivatásának él, és a munkája kapja életében az első helyet. (Ki is lenne erre az a keményszívű, aki megfosztaná ezt a szorgalmas, önfeláldozó teremtést élete eme hasznos örömétől?)
Mielőtt szegény képzeletbeli genderfeministánk megkapja a magáét, fontosnak tartom leszögezni, hogy vannak nők, akik tényleg komoly hivatást kaptak valamely munkában, s ezért feladni kényszerülnek a családalapítást. Azonban, úgy illő, hogyha az ember áldozatot ad Istennek, az valami szép és nemes dolog legyen, amit becsül és sokra tart. Így, a családi életet, anyaságot értő és becsülő, hivatásuknak élő hölgyek szerintem megkülönböztethetőek a dacos szinglik táborától. 
Tehát, szinglink építi szakmai előmenetelét, s közben éli boldog leányéletét.
... igen: a SAJÁT szakmai előmenetelét, hírnevét, pénzét keresi. A  SAJÁT függetlenségét tartja, és bizonyítja a világnak, hogy ő bizony nem szorul semmire.
Tehát, könnyen beleesik a csapdába, miszerint a munkáért való fáradozás zászlaja alatt csupán saját önzését akarja kielégíteni.
Így azonban tanulmányai is ennek tükrében önzésének szolgálatában álltak, és nincsenek sok kapcsolatban Genderfeministánk női mivoltával. Így, sajnos, az ő szemszögéből kissé paradox a nők oktatásának kérdéséről beszélni - hiszen az önzés nemtől független motiváció.

Második példánk, a Leendő Családanya, aki - tegyük fel - diplomához kötött munkát végez. Tegyük fel, hogy tanár, és legyen egészen kevés - mondjuk, kettő - gyereke.
Nem állítom, hogy egy anya nem fogja munkáját saját erejének fitogtatására használni. Vagy hogy nem akarja majd a karrierjét építgetni.
De a háttérben ott lesz a két gyermek, aki puszta létezésével folyamatosan emlékezteti őt elsődleges feladatára.
A pénz, amit így megkeres, nem csupán az övé. A tananyag, amit megtanult, a gyerekeié is lesz.
Nem a magáé.

... Persze, ezzel a - biztosan nagyon elfogult - szembeállítással nem a különböző élethivatások között akarok "nemességi sorrendet" szabni. A mögötte álló hozzáállás érdekes.
Ugyanígy, azt hiszem, ebben a tanulás-mizériában is fontos kérdés, hogy segít-e a diploma az Istentől kapott hivatás betöltésében?
Nos, egy fönt, dőlt betűvel vázolt helyzetben, nyilván. De ez nem mindennapi.
A keresztény lányok többsége azért családanyai hivatást kapott.
Azt hiszem, ezt nem kell, hogy eredendően és szükségképpen akadályozza az egyetemi diploma, vagy a diplomás munkakör. A cél azonban, hogy minden tudás, amit megszerezhetünk, annak a hivatásnak legyen eszköze, amire rendeltettünk.
Hogy diplomás tanárként, orvosként, ügyvédként, akármiként mi megéljük a nőiességünket, ne csupán magunkat, és hogy egyetemi tanulmányaink egy nagyobb, "menőbb" hivatást szolgáljanak.

Hiszem például, hogy egy Anyának nagyon sok mindenhez kell értenie, méghozzá nagyon jól. Ahogy a minap egy konferencián megfogalmazódott: "mert a gyermeknek a legjobb is éppen csak jó".
Egy Anyának egyszerre kell pszichológusnak, rendezvényszervezőnek, táplálkozásszakértőnek, diplomatának, tanítónak, lakberendezőnek, s ki tudja, mennyi mindennek lenni még.
Miért lenne hát baj, ha legalább egyet kitanul ezen munkák közül tisztességgel? :)

Apróbetűs megjegyzések

a liberalizmus reklámplakátján

Nos, elöljáróban elnézést kérek a téma látszólagos ide-nem-illőségéért,  s némi magyarázattal szeretnék szolgálni, hogy mégis miért ide kerül ez a gondolatmenet, s nem egy másik, kötetlenebb blogra. (lesz egy levelesblogom, juhúú.)
Az összekötő téma természetesen az öltözködés, s a hónap aktuális eseményeiről kialakult vita jutott el idáig, hogy nem csupán öltözködési elvekre, de az egyén szabadságának kérdésére vetítette az egész történetet.
A kérdés jogos és aktuális voltát nem firtatom - különben nem írnék most róla.

Tehát, a kérdés: Szabad-e korlátozni az egyén szabadságát?
Mielőtt kedves liberális barátaink - vagy csupán humánus érzületű társaink - zsigerből rávágnák, hogy NEM, álljunk meg egy kicsit, néhány viszontkérdés erejéig.

- Mire irányuló szabadságot?
Igen, tudjuk, "hát mindenre!". De... egész pontosan mire is? Meddig tart ez a szabadság?  Ja, hogy pont attól szabadság, hogy bármeddig? No, igen, de mi van, ha az enyémet zavarja? Az esetben az emberek egymástól való teljes elszigetelése lenne a szabadság záloga? De hát a szigetelés az valamit lefog...
Miben vagyok szabad, és miben nem? Felülírhatom-e saját testem törvényeit? És másokét?  Nem utolsó sorban, szabadság-e a lázadás látszatának kényszere? 

- Ki az az egyén?
Kinek a szabadságáról van szó? Ha két szabadság ütközik, kié az előrébbvaló? Mindenképpen a gyengébbé legyen, mert másképp az erősebb érvényesítené a sajátját? De a szabadság akkor nem valami természetből eredeztetett valami?
Csak az számít egyéninek, amiért sokan kiállnak? Csak az számít egyéninek, amit rajtam kívül nem csinál senki?
Szabad olyat csinálni, amit más is akar? Szabad olyat csinálni, amit senki más nem akar?
Ha egy másik egyén szabadságát akarom látatlanban tiszteletben tartani, ahhoz igazodjak, ami természetének javát szolgálja, vagy ahhoz, amivel fölülkerekedhet ezen? Nem utolsó sorban, ha embertársam legtöbb mindentől való függetlenségét és szabadságát segítem bármi gesztusommal, nem vágom el az önmegvalósításához esetlegesen elérhető segítséget? 

- Mit jelent "korlátozni"?
Meddig az addig? Meddig van az én, meddig a te? Mit kezdjek a természetes korlátokkal? Mit kezdjünk azokkal a korlátokkal, amelyek egyeseket megtartanak, másokat zavarnak? Van-e olyan szabály, olyan törvény, amely egy egész közösségre kiterjedő voltával elveszti érvényességét? Van-e olyan szabály, olyan törvény, amely egy egész közösségre kiterjedő voltával válik csak megvalósíthatóvá?
Létezik-e, létezhet-e olyan világ, ahol nincsenek szabályok? Létezhet-e olyan világ, ahol nem fognak kialakulni semmiféle szabályok, s anélkül marad fent?


- Nem utolsó sorban: Szabad-e korlátozni az egyén szabadságát?

Útravaló

... csütörtökönként egy nagyon kedves bácsival van reggel nyolctól órám. Arról tanulunk, hogy hogyan kell megszerettetni és átadni azt, amit tanulunk. Sokminden előkerült - a mai napon például ez a videó: 

Érdekes beszélgetés kerekedett utána. És a kaposváriakról még nem is beszéltünk. :)

Egyetemista lányok

Körülbelül egy hete megy az adok-kapok egy oldal adott cikke alatt. Ezalatt egyszer elkezdtem már ezt a bejegyzést, (és igen elítélhető módon elaludtam közben, körülbelül 0:23 körül. )
Azóta egyszer már lebeszéltem magam ennek megírásáról - majd ismét hagytam magam rábeszélni, a már ígért mindenféle handmade virágok rovására.

Ismét kénytelen vagyok leírni ezt is, hogy mint minden feminista, én is a lelkem mélyén arra vágyom legjobban, hogy békességben, biztonságban csinálhassam a kis dolgaimat, emberibbé tehessem a párom (és a szeretteim, barátaim)  életét, s mindazokét, akikére hatással vagyok - mert egy nőnek ez a dolga.
Azonban, a mai felborult világ és annak felborult és dominószerűen felborított eszméi ismét kiprovokálták belőlem, hogy sodrófát ragadjak, és rendet tegyek...
Szóval, ennek az élhető, és természetes, egészséges szerepek szerinti életnek ismét helyet kell csinálni ebben a rumliban.
A kérdés pedig, amiért felvetődött, az, hogy járhat-e egy nő egyetemre.
Nos, természetesen a kérdés - a fent vázolt háborús helyzetet tekintve - jogos, és pontosításra, viszontkérdésekre is szorul.
Nézzük szépen, sorban.

1. Kezdjük a végéről: Miért kell pont egyetemi képzés? Miért jó az? 
A kedélyek borzolása végett személyes példával kezdeném a sort: ugyanis, olyan egyetemen vagyok, ahol a hit, vallás, és annak szolgálata van a fókuszban. Tehát, olyan dolgot tanulok, ami valóban értékes, s mind az egyén, mind a társadalom szempontjából üdvös.
Meg tudom érteni azonban a napjaink egyetemeinek színvonalával és világnézetével szembeni aggályokat. És én is úgy gondolom, hogy az egyetemre járók elég súlyos része nem alkalmas arra, hogy értelmiségivé, azaz, a társadalom vezető szellemi rétegévé váljon. De még a tanulásra sem feltétlenül.

2. De akkor mitől függ, hogy ki tanulhat és ki nem?
Az előzőek szellemében, természetesen az, aki alkalmas arra, hogy ezt a feladatot felvállalja. (ó, már hallom is a hímsovinisztákat: "De hiszen a Nő alapvetően vezetett, tehát nem lehet értelmiségi!" - azonban, ezen drága urak türelmét kell még kérnem pár sor erejéig.)
Tehát, az alkalmasságot kell valahogy bemérni. Ennek feltételei: az intelligencia, a kapott hivatás milyensége, az elszántság, kitartás - melyek a tanuláshoz kellenek, s a problémák átlátására, s azoknak megoldására irányuló akarat és készség. A sor folytatható.
Nem gondolom azonban, hogy az értelmiségi lét - tehát, hogy a társadalom szellemi vezető rétegéhez tartozzon valaki - feltétlenül igényli a kifejezetten vezető alkatot. Ugyanis, ez egy réteg. Nem levágott fejek gyülekezete - hanem egész embereké.

3. De alkalmas-e a női nem a tanulásra? 
Helyezkedjünk bele egy kicsit extrém feltételezésbe, s vonjunk párhuzamot.
Tehát: a) tegyük fel, hogy a nő nem alkalmas szellemi munkára, és nem elég intelligens. b) (mivel semmilyen kisebbséggel nem akarok példálózni, tegyük fel, hogy Magyarországon él egy hottentotta kisebbség.) tegyük fel, hogy a hottentotta kisebbség ab ovo dologtalan, munkakerülő, és élősködő.

Az utóbbi esetben ugye, megoldást kell találni az így keletkező gazdasági és egyéb problémákra, s mindezt úgy, hogy a célcsoportot találja meg a megoldás.
Természetesen, amennyiben hottentotta-ellenes törvényeket hozunk, az világ szervezetei összevonják a szemöldöküket, és hőbörögnek és háborognak, Hottentottaország hadat üzen, a hottentotta kisebbség kikéri magának és lépéseket akar tenni a többség ellen, hiszen identitásukban támadjuk őket ezzel.
Azonban, ha a célcsoportot tulajdonságok alapján határozom meg, első körből, pontos lesz. Mondjuk, hogy ki az, aki dologtalan, vagy lopott, összeütközései vannak a törvénnyel. Ez esetben, természetesen nem fogja semmilyen sérelem érni azokat a hottentotta nemzetiségű állampolgárainkat, akik esetleg tisztes, becsületes, kenyérkereső emberek. És, nem fogok senkit azért bántani, mert hottentotta - amiről nem tehet, sőt, önmagában nem is baj, és semmi problémának nem lehet önmagában forrása. A hottentották azon része, aki pedig lop-csal-hazudik, és dologtalan, ingyenélő - azok mélyen hallgatni fognak, s nem kiabálnak diszkriminációt csoportjuk ellen - hiszen ezzel egyben azt mondanák, hogy a hottentották népe haszontalan, balhés társaság.

Ugyanígy: ha az a feltételezésünk, hogy a nők intelligenciájukban alulfejlettek, vagy lusták, vagy képtelenek rendszerezni a megszerzett tudást - az egyetemekre való bejutásnál érdemes ezekre a tulajdonságokra fókuszálni, s nem ragadtatni magunkat olyan általánosításokra, mely megfoszt minket egy potenciális értékes munkaerőtől. (s mellékesen megjegyezve, attól a férfiakétól eltérő látásmódról, amivel hasznunkra lehet.)

4. De hasznára, üdvösségére válik-e egy nőnek a tanulás?
Azt hiszem, ez is egyénenként változik, a föntiek értelmében, és sok tényezőtől függ. Például, hogy mit tanul az adott nő, s miért. Az unalomig rágott genderfeminista karakter, a törtető, nadrágkosztümös pénzügyekkel foglalkozó szingli toposzától most a magas feldolgozottságra való tekintettel eltekintenék.
Inkább, induljunk ki abból, hogy mire rendeltetett a Nő, és - mivel ez egy keresztény feminista blog - vegyünk számba néhány érdekes bibliai példát.

   1. "Azt mondta továbbá az Úristen: Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!"
Mondom, hozzá illő. Én valamiért kételkedem benne, hogy egy általános iskolát befejezett, vagy, a mai színvonalú és igényű középiskolai képzésből kikerült lány nehézségek nélkül tudná segíteni egy- vagy többdiplomás férjét.
Például, az én Kedvesem átolvastatja velem a szövegeit. Sőt, azokat továbbgondolva, további inspirációt tudok neki nyújtani. Ehhez nagy segítség, hogy vannak ilyen téren is közös ismereteink.
"Ez végre csont az én csontomból..." ...
   2. Arról, hogy Szűz Mária sem járt egyetemre
Való igaz, hogy a Szűzanya enélkül is bölcs és "nagyokosságú szűz".
Nemrég egy ismerősömmel beszélgettünk arról, hogy hiúság-e azt akarni, hogy Máriához legyünk hasonlóak.
S azt hiszem, most erre az esetre nézve igaza van: ha csupán várjuk, sőt, elvárjuk - az nagy gőgre vall. Mint ahogy az is, ha azt hisszük: hasonlatosak vagyunk hozzá.
Mindazonáltal, hiszem, hogy Isten az ő hasonlatosságára teremtett minket is ("férfinak és nőnek teremtette...") - tehát, törekednünk kell arra, hogy magunkat folyamatosan csiszoljuk, s tökéletesedjünk, hogy olyanok lehessünk, amilyennek Ő szeretne látni.
S ugyanitt be kell látnunk: ugyanúgy, ahogy a mi üdvösségünkhöz szükséges, hogy gyakran járuljunk szentgyónáshoz és szentáldozáshoz (amire Máriának nem volt szüksége) - úgy a bölcsességet sem érhetjük el tanulás nélkül.
   3. Egy másik Mária
... aki ott ült Jézus lábánál, miközben nővére "sürgött-forgott a sok házi dologban". De Mária választotta a jobbik részt...
   +1: Illetve, A szamariai asszony, akitől Jézus vizet kér, végül hozzá vezeti az embereket. De Húsvétkor is asszonyok vitték az örömhírt.
Ezek alapján, azt hiszem, a nők alkalmasak az egyetemi diplomával járó feladatok betöltésére.

A kérdés, persze, hogy hogyan tud egy nő másokat Krisztushoz vezetni. De ez majd legközelebb. Ennyi kérdés szerintem elég mára. :)

Folyt. köv. 

A ruha teszi az asszonyt 2.

... a varrógép dícsérete.

Bár lázadó hajlamom és a populáristól való eltérés belső kényszere már kora ifjúságomtól fogva meghatározzák életem sok területét, s így az öltözködést is; az ehhez szükséges technikai feltételekkel csak most nyáron kerültem közelebbi kapcsolatba. Tehát: így kezdtem el barátkozni a varrógéppel.
S a barátságból hamarosan szerelem lett. :)

Miért jó? (nem csak a varrógép, de a varrás, általában)
- általában nagyon nehezen kapok ruhát a méretemben, pedig átlagos testalkatú, 167cm magas lány vagyok. Mégis: rá kellett jönnöm, hogy nem gyártanak az én méretemre és testalkatomra ruhát. Semmi baj, én már lassan képes vagyok rá. Illetve, magamra alakítom azokat a ruhákat, amiknek egyetlen "bűne", hogy nem jók rám.
- Természetesen, így vagyok azzal is, amit kinőttem/kifogytam belőle, hosszú, elszakadt, stb.
- Ha majd rendesen megtanulok varrni, úgy lehetek csinos, ahogy én akarom. :)
... és akkor nem leszek kiszolgáltatva a divatnak, s azt üzenhetem az öltözködésemmel, amit én szeretnék.

Hogyan lehet megtanulni varrni? 
- Lépésenként. Mivel én nem kicsit vagyok türelmetlen, ezért némi önfegyelmet kívánt tőlem, hogy ne rögtön egy 19. századi báli ruhának ugorjak neki (s aztán a sorozatos kudarcok és állandó tanácstalanság miatt a varrást félbehagyva, több méter anyagot elpocsékolva hagyjam ott ezt a hobbit). Viszont, motivációt a sikerek, a kézzel fogható eredmények adnak. Így először könnyebb, kisebb dolgokkal kezdtem, s fokozatosan haladok a hosszabb és bonyolultabb dolgok felé.
- Ma már egyre több helyen vannak tanfolyamok, ahol akár a teljesen "analfabéta" szintről indulva megtanulhat az ember lánya varrni. De általában az anyukák és nagymamák is tudják az alapokat, sőt, a gyereknevelésen csiszolódott kreativitásuk sem lebecsülendő. :)
- A kézzel varrós időszakom - így visszatekintve - nagyon jó megalapozása volt a géppel varrásnak. Fejlesztette azt a fajta gondolkodást, hogy térben, összevarrva tudjam elképzelni a darabokra vágott, síkban kiterített mintákat, illetve, ennek fordítottját. Illetve, nagyon szép, egyenes vonalakat tudtam varrni. És könnyebben visszafejthető volt. :)
- sokat segít, hogy vannak ismerőseim és barátnőim, akik ebben profibbak nálam, így tudok tőlük tanácsot kérni, s az ő tapasztalataikból kiindulni.

Ha nincs varrógéped...
-  nagyon sok dolog van, amit kézzel lehet varrni. Virágok, masnik, rátétek... Ezek szerintem nagyon sokféle módon használhatóak, és egyedivé, kedvessé teszik a ruhákat, táskákat. Hogy a hajcsatokról ne is beszéljünk. :)
- nagymama, nagynéni, barátnő varrógépe szökőévente egyszer igénybevehető. Egyébként, varrtam már kézzel inget. Nem is egyet. (Bár, most már háromszor meggondolnám, hogy nekifogok-e...)
- s nem utolsó sorban, tavaly egy kedves barátnőm 7000 Ft-ért vett magának egy varrógépet vaterán. Egy négyszámjegyű szervizelés után megszelídült, s azóta is jó szolgálatot tesz.

Szóval, varrni jó, varrni elit dolog, és varrni nem nehéz. :)

Háborús idők

Már régóta szeretnék öltözködésről, varrásról, kézzel készített virágokról írni.
De mint mindig, most is közbejön valami, ami sürgősebb, fájdalmasabb.
Vagy talán ugyanaz fáj mindig, és sose fogom tudni kiírni...
Lényegtelen.

A problémák ugyanis fennálnak: hímsoviniszta nők, leszbikus férfiak, stb. A család intézménye egyre labilisabb, az emberi ostobaság lassan világuralomra tör, és egyáltalán: rossz irányba megy minden.
Mi pedig itt állunk és veszekszünk.

Szóval, csak néhány dolog, mert azt hiszem, talán elég értelmesek kedves olvasóim ahhoz, hogy ne kelljen prédikálnom. És különben is belefáradtam, hogy az elmúlt pár napban mennyi mindent kellett elmagyarázni.

1. A nők képesek vitatkozni, harcolni, trükközni, (sőt, taktikázni, félrevezetni és csalni is...) csak ezen tevékenységek optimális esetben (tehát: ha tisztességesen, egyenesen használják) sem állnak jól nekik.
2. Vannak azonban esetek, amikor le kell venni a kisestélyit, és mackónadrágot húzni, hiába nem áll jól. Vannak dolgok, amiket muszáj megcsinálni valakinek.
3. Mint a fentiekből kiderül, a női emancipáció óriási hibája, hogy folyamat. Tehát, a háborús szükségállapotokra való berendezkedés.
4. Ideális esetben ezek szerint a "nadrágszerep" ( :P ) egy ideiglenesen fölvett valami, melyre a körülmények hiányosságai ösztönöznek minket, s fő célja, hogy visszaállhasson az a rend, ahol visszavehetjük a "kisestélyit".
5. Napjaink helyzetének súlyossága azt hiszem, indokolttá teszi, hogy bizonyos esetekben a nem női mivoltunkból adódó eszközökkel is éljünk, különösen, olyan kérdésekben, amelyekre főleg mi tudjuk a választ. (Maga a Jóisten is egy nőt bízott meg vele, hogy megmutassa, hogyan kell nőnek lenni. Az a fiú, aki ezt jobban tudja nálunk, az vagy titokban nő, vagy úgy ismeri Szűz Máriát, mint az édesanyját. A második opció általában sokkal egészségesebb. Fölismerhető.)

És, igen, rengeteg kérdésre nem válaszoltam.
Fáradt vagyok.
Nagyon.

Mondd, te kit választanál?

... nos, eljutottam életem azon időszakához, hogy bérmavédőszentet kellene választanom. Ez persze kiváló indok arra, hogy végigszemezgessem a női szenteket, és példaképül állítsam őket - elsősorban magam elé.
Ezzel egyelőre két probléma van: az egyik, hogy nem biztos, hogy női szentet akarok választani. A másik pedig, hogy ez a módszer egyáltalán nem enyhíti a bőségzavart. :)

... és ti kit választanátok, kit választottatok? És miért?

Az igazi nő...

Mindenekelőtt, minden arra érzékenytől elnézést kérek a közhelyes címadásért. Hogy érthetőbb legyen: emiatt a cikk miatt lett ez. És, erre szeretnék most reflektálni, még ha elsőre nem is fog így tűnni... :)

1. A tolerancia
Manapság, a női egyenjogúság, a közösségi oldalak által mindenhonnan mindenhova AZONNAL terjedő információk korában talán ezt a szót halljuk a leggyakrabban: tolerancia. Ki így érti, ki úgy, és természetesen a tolerancia különböző formáit éltető elméletek élharcosai mélységes lenézéssel viseltetnek egymás iránt.
Nem szeretnék tehát most abba a hibába esni, hogy toleránsnak állítom magam. A cikk által szorgalmazott toleranciával sajnos nem értek egyet, mégpedig a kifejtés hiányossága miatt, s ezzel szemben az utolsó bejegyzés túlságosan megengedő.

"Ha jól érzed magad, egészséges és boldog vagy úgy, ahogy élsz, akkor igazi vagy. Nem azért létezel, hogy mások számára esztétikus legyen a megjelenésed, ne okozzon fennforgást a létezésed, tolerálják és jóváhagyják az alakodat és a döntéseidet, és szép dekoráció legyél az életükhöz. A külsőd csak te dolgod, és a párodé. És ha nőnek tartod magad, akkor ab ovo nőies minden, amit csinálsz vagy nem csinálsz, legyen szó autóversenyzésről, betonozásról, Linux telepítésről, virágültetésről, hajfonásról vagy körömlakkozásról. Nem fogsz beleférni mindenki skatulyájába, ezért hagyj fel a próbálkozással. Aki pedig azt mondja, hogy “neked ezt nem szabad, mert nem illik rád a címke, ami rajta van”, annak fordíts hátat, és csináld akkor is azt, amit szeretnél." 

Nem, nem, és nem. Vannak egyetemes értékek, amik igenis értékek, és egy nőnek képviselni kell ezeket.
Való igaz, hogy ezek - Isten végtelen bölcsessége és szeretete folytán - az egyén természetének részei, s jellemének alapvető vonásai.
Hogy értem ezt?
Úgy, hogy alapvetően Isten minden ötlete zseniális, és minden általa teremtett ember jó, sőt, kiváló. Azonban, adottságainkat és képességeinket a legmegfelelőbb, leggyümölcsözőbb módon kell, hogy használjuk. Miért is kezdjen operációs rendszerek fejlesztésébe egy kiváló szakács? Miért is vegyünk fel bármilyen szerepet, amit akarunk?
Persze, szabadok vagyunk nem csak a nekünk megfelelőt, de a nekünk nem megfelelőt is választani.
Sajnos, ebből a cikkből inkább érzem a határok feszegetésének kényszerét, mint a természetesen jó út szabadságára való bíztatást.

2. ...akkor nem is vagyok szép?
 Dehogyisnem. Feltehetőleg a cikk írója jót akart ezzel a közlésével, és igaza is van. De én nem azt  mondanám, hogy nincs igazán szép: inkább azt, hogy nincs igazán csúnya. (Illetve, de: a perverz, a kifordult, természetes útjáról és feladatától eltérített. De, Jézus kereszthalála óta még a halál is legyőzhető, s az ő segítségével minden bűn és perverzió. Azt hiszem, szépnek látni a bűnös lelket valójában ezt jelenti: hogy látom az utat is, ahol visszatérhet.)
Tehát, a gyakorlatban a szép: az egészséges, a tiszta. Illetve: a számunkra fontos belső értékek külső kifejeződései.

3. Megfelelési kényszer

Az idézett cikk - a tolerancia jegyében - önállóságra buzdít.

"Nem azért létezel, hogy mások számára esztétikus legyen a megjelenésed"

... már miért ne?
Félreértés ne essék, a szerzővel egyetértve buzdítok mindenkit, hogy ússzon ki az "elvárástenger" partjára végre. De:
           1. "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!"
- vagyis: tartsátok be az emberi szabályokat, törvényeket. Ez egyrészt a hierarchia tisztelete, másrészt a teremtettségből fakadó, a természetessel szembeni bizalom. (Mondanom sem kell, hogy azokról az emberi szabályokról beszélek, melyek az isteni törvényekkel nem állnak ellentétben.)
Ugyanakkor, mi, akik Isten képmására teremtettünk, az ő "adója" vagyunk. Törekedjünk rá, hogy - amint a csásáz pénzérméin - ugyanúgy, rajtunk is látszódjon: kié vagyunk.
Tehát: esztétikusan öltözködni jó.
           2. "Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál."
- azt hiszem, ezek után szinte kötelessége egy keresztény nőnek csinosan, esztétikusan kinézni. Hiszen, a kellemes megjelenés a többi ember örömére van, s nekünk törekednünk kell arra, hogy a világba örömet, szépséget, kedvességet vigyünk - s az Isten számára kedves dolgokat látható módon is hordozzuk. Ennyi igényességgel tartozunk Istennek és embertársainknak.

4. Abszolút szép
Még egy a végére: igenis, létezik abszolút szép, ugyanúgy, ahogy létezik abszolút jó is.
Nagyon emlékszem Dobszay László egy interjúban elhangzott kulcsmondatára, miszerint: számára Bach bizonyíték arra, hogy létezik tökéletes. Bach zenéje ezért nagyon keresztény: mert azzal, hogy tanúskodik az abszolút jó mellett, Isten abszolút jóságába vetett hitünket erősíti. (Tehát: Isten létezésébe vetett hitünket is.)
Ha valljuk, hogy van Isten, és valljuk, hogy van tökéletes, akkor erre is törekszünk. (azaz: tökéletesnek lenni - ami csak Istenben sikerülhet. Tehát, törekszünk vele egyek lenni. Ez lesz majd az üdvösség.)
Hogyan engedhetnénk meg magunknak akkor, hogy még egy olyan "apró" dologgal is, mint az öltözködés,  ne törekedjünk az üdvösségre?
(Még egyszer mondom: nem, nem a világ elvárásairól van szó. Arról van szó, hogyha a például a Jóisten gyönyörű ívű szemöldököt adott, akkor ne szedd ki két miliméterre. És ilyen apróságok.)


 

Napi morzsa

Ma - szerda lévén - sikerült szentmisére mennem. Érdekes gondolatom támadt, ahogy a pap fölemelte az élő és szent áldozatot: a kenyeret.
Nem minden búzából lesz kenyér. Van, aki majd egészben a földbe hull, és sokszoros termést hoz. És mindegyik Ő.
... ugyanígy, mind Krisztusban kapjuk a hivatást arra, hogy sokszoros termést hozzunk, és arra, hogy élő, tápláló áldozattá váljunk. Krisztus titokzatos teste mindkettő.

Az önzés dícsérete

Nos, kedves hölgyek, urak, lehet dobálni, szóval, cselekedettel, paradicsommal. Ugyanis, azt állítom, hogy egy nőnek önzőnek kell lenni. Nem hogy nem baj, de egyenesen kötelező. Ráadásul, kifejezetten a testi dolgokra vonatkoztatva is.

Miért?
Először is, tegyünk egy kis kerülőt, s térjünk vissza pár szóval a női papság kérdésére. Két bejegyzéssel ezelőtt említettem egy vitát köztem és egy kisgyermekes barátnőm között. Akkor arra jutottunk, hogy a nőnek az a feladata, hogy életben maradjon és szolgálja a rábízott életet, egy csöppet sem kisebb a férfiénál, aki akár feláldozza az életét. Tehát, a nő élete érték, amelyet védeni kell: s nem magáért, hanem, a rábízott élet miatt. A nő folyamatosan áldozza föl magát.
Ebből következik, hogy a nőnek vigyáznia kell magára, épségben, egészségben kell tartania testét és lelkét, hogy a lehető legjobbat adhassa. Mint anya, mint feleség, mint nő. (S ilyen szemmel nézve egy kicsit minden nő Istennek ajánlott áldozat, kiválasztott "szűz". Igen: ilyen szemmel, minden nő egy kicsit Mária. És te el tudnád képzelni Máriát kócosan, rongyosan, piszkosan? El tudnád képzelni, hogy Jézus anyja elhanyagolja magát? ... No látod. Már pedig, a te gyermekeid is Isten gyermekévé lesznek a keresztségben.)
Másodszor: kiemeltem, hogy a földi dolgokban is "önzőnek" kell lenni. De azt hiszem, ez is az előbbiekből következik. A tested nem a tiéd, hanem a szentlélek temploma. (S ha családanyának hívott az Úr, akkor annak a kicsi életnek is te leszel a fizikai otthona kilenc hónapig.)

... de ha egész egyszerűen akarnám mondani: azért kell önzőnek lenned, mert Istennek fontos vagy. A tested is. (folytatás: és azért kell önzetlennek lenned, mert Istennek a másik is fontos. ;) )

A ruha teszi az asszonyt 1.

"szép kislánynak minden jól áll"

Szerencsére, egyre többet találkozom napjainkban  a női, nőies öltözködés témájával - elméleti és gyakorlati alapon is. Mivel úgy érzem, az elméleti körüljárás nagyrészt az erkölcsösségre vonatkozik, erről nem kell nyilatkoznom, elég, ha magától értetődőnek veszem. (Ajánlom továbbá olvasásra ezt a cikket
)
Fölmerül persze a kérdés: na jó, de akkor hogyan öltözködjek?

Mint ahogy öt éves koromban kijelentette a bővebb család, szép kislánynak minden jól áll. Nos, nyilván nem áll jól mindenkinek minden stílus és fazon, de érdemes mégis megállnunk itt egy pillanatra.
Mi, nők, igenis szerencsések vagyunk. Igen, most, a 21. században is. Panaszkodunk, hogy mit diktál a divat, mégis: szerintem még soha nem volt ilyen laza a divat diktatúrája. Csak észre kell venni, hogy mennyire nem uralkodhat. Tele vannak a turkálók nőies, kényelmes, aranyos ruhákkal. Sőt, a divatos, új ruhák is kiválóan kombinálhatóak a nőiesebb darabokkal. És, szerencsére, legalább olyan hatásos tud lenni egy használt darab, mintha most léptél ki az újságból. Mert szép kislánynak minden jól áll, nem csak a divat.

Mint minden szabadsággal, ezzel is jól kell élni. Természetesen minden lány előbb-utóbb kideríti, hogy mik a számára előnyös és kevésbé előnyös darabok, kinek érdemes a derekát hangsúlyoznia, kinek a nyakát, stb. 
De a fő kérdés mégis az, hogy ki vagy te, és mit szeretnél kifejezni magadból? (mert, nyilván nem a közösülésre való korlátlan hajlamot. A mai világ ezt mindenkinek megadja, ebben nincs semmi extra.)
El tudom képzelni, hogy egy gyermeki lelkű, lendületes, sportos, eleven lányzónak milyen nehéz magát fegyelmezett, statikus méltóságba gyömöszölnie. De azt hiszem, nem kell. Hordjon színeket, hatalmas virágokat, kockákat, pöttyöket! Igen, a Jóisten kedveli a vidámságot, és örül neki, ha az öltözködéseddel ezt üzened és viszed a világba.
Egy finomabb, jó adag lelki érzékenységgel megáldott, nyugodt, csöndes lányzó pedig nyilván a finomságot, részletek kidolgozottságát fogja hirdetni öltözékével is. (Ezzel kapcsolatban azért láttam galádságokat az üzletek polcain: finom, lenge anyagokból, csipkékből, fodrokból, halvány színekből készült "mindenemkintvan" felsőket. De, haha, a varrógépemmel és az alá/fölévehető ruhákkal ez is legyőzhető.) És igen, Isten szereti a finom, vékony anyagokat, és finom lelkeket. :)
Jómagam elég harsány lelki alkattal vagyok megáldva, s - mint az ábra mutatja - igen nagy közlésvággyal. Szeretem a különleges anyagokat, a karakteres ujjakat, a mély, kicsit sötét színeket. A hosszú, bő szoknyákat, és a kopogós cipőt. Az öltözködésemmel leginkább az öltözködésre szeretném felhívni a figyelmet - hogy milyen lenyűgöző anyagok, színek, megoldások, kombinációk vannak, s mennyire harmonikus tud lenni a szokatlan is. Bízom benne, hogy a Jóisten szereti a különlegességet, amit meg akarok mutatni a világnak. (s hála a jó égnek, nem zavar, ha "lekoppintják" az ötletemet. Ebben sikerült eljutni odáig, hogy az ötlet, az idea fontosabb lehessen az egómnál.)

... és te mit szeretnél megmutatni?

... és pár szó a lovagokról

Keresztény nyugat-európai kultúránkba beágyazódott a lovag archetípusa, mint a nőiesség védelméért felelős hatalomé. (S most tekintsünk el a 21. század szerencsétlen tendenciáitól e tekintetben is, hiszen keresztény blog lévén, igyekszünk ezt optimistán átmeneti zavarnak tekinteni, s törekedni, hogy valóban csak átmeneti legyen.)
Mint előző bejegyzésemben említettem, egy nőnek királynővé kell válnia. Nos, ez esetben viszont logikus, hogy az uraknak lovaggá.
És mielőtt a téves feminizmus képviselői diadalmasan fölkiáltanának, hogy igen, valójában a férfi termett a nő szolgálatára, sajnos el kell keserítenem őket egy egyszerű szóval: nem. A nő és a férfi együtt szolgálja az életet.
És, egyébként is: kinek jutna eszébe szolgaként tekinteni egy lovagra?
Merthogy, a keresztény lovag - noha szolgál - méltósággal szolgál. S ezzel nem alacsonyít le senkit, se magát, se urát, se úrnőjét - csupán a szolgálatot teszi nemessé. Hiszen, Krisztus urunk sem vesztett méltóságából egy mákszemnyit sem, mikor a tanítványok lábát mosta, de még a kereszt is királyi trónusként tündököl megváltásunk fényében.
Tehát, Jézus nemessé tette a szolgálatot, az önfeláldozást.
Egyik hölgyismerősömmel vitatkoztunk a női papság kérdéséről. Felvetette, hogy az egyház degradálja a nőket azzal, hogy alkalmatlannak tekinti őket erre a feladatra. Holott a nő egyáltalán nem kevesebb a férfinél.
Nos, valóban nem kevesebb, de más. A pap az oltárnál Krisztussá válik - s benne áldozattá. A pap az egyház fölkent bajnoka, lovagja.
Miért nem lehet lovag egy nő? - jött erre a kérdés.
A lovag azért van, hogy ha kell, életét adja. Sőt, a pap szimbolikusan minden szentmisén áldozattá válik, s így életét adja. Egy nő ne áldozza föl magát. Illetve, ne így. Egy nőnek az a feladata, hogy óvja és gyarapítsa a legfőbb értéket: az életet.
- jó - kezdődött a teljesen jogos ellenvetés - de ha kell, én is feláldozom az életemet, a gyerekemért.
- De egy anya nem áldozhatja föl magát. Neked a gyermek mellett kell maradnod, és fölnevelned. Nem a te dolgod, hogy meghalj érte. De legalább ugyanannyira fontos feladatod van.
Eddig a vitánk.
Nos, ebből kiindulva: a lovagnak viszont feladata, hogy urát és hölgyét akár élete árán is védelmezze.
Gondolom, nem kell sokat gondolkozni rajta, hogy a mai világban egy keresztény fiúnak kit is kell abszolút királynak tekintenie.
A hölgy, nos, az egy nehezebb kérdés.
A késő középkor dekadenciájában már elterjedt az érinthetetlen, vagy éppenséggel hűtlen hölgyek archetípusa - de ezek inkább paradoxonként hatnak, s az ebből adódó feszültséggel tudták magukat fenntartani a mai napig az irodalom felszínén.
Alapvetően a lovag női eszményképe Szűz Mária. S az asszony, akihez egyszerűen föl sem lehet érni emberi mértékkel, mégis szüntelenül segíti esendő, bűnös lovagjait.
S ezután következnek csak a méltóságteljes királynék, akikben az asszonyi erényeket - a termékenységet, hűséget, bölcsességet, szépséget - tisztelhették. Ebben is van egy kis paradoxon: azt hiszem, ugyanis, hogy a Mária-kultuszból kiindulva a lovagok a földi asszonyokban is az anyaságot tisztelték. S mint olyan, ez a tisztelet és csodálat a plátói szerelemnél tovább nem érhet - hiszen ezzel pont szétzúzná azt a viszonyulást, ami a tisztelet alapját adta.
Egy lovag ne érintse a királynét. Persze, annak jóságából és kegyéből feleségül veheti annak jó erkölcsökre nevelt lányát, s ha a mesék tanulságát, a fele királyságot hozzátesszük, már látjuk is az új királyt és királynét...

...

Bocs, fiúk, hogy ezt mondom, de a nőket igenis tisztelni kell.
(És, igen, mi magunk tesszük ezt nektek a lehető legnehezebbé, azzal az egyszerű lépéssel, hogy elfelejtünk nők lenni.)
A nő igenis önmagában egy csoda. Befogad, és a belőled származó csírát önmagában növeli, élő emberré formálódik benne.  A nő megformál. Rendszerez, teret ad, Neked, az életednek, és majd a gyerekeidnek.
Igen, az élet a tiéd, a tartalom a tiéd - de az anyag a forma által érvényesül.

... és igenis, egy nő legyen szép, ápolt, szerény, és büszke, és készüljön a házasságra és az anyaságra. Nem azért, mert alsóbbrendű, mint a férfi, és nem hivatott többre, hanem azért, mert nagyon-nagyon fontos feladata van az életben, ezért vigyáznia kell magára, mint valami kincsre.
Az élet továbbadása azt hiszem, a legnagyobb megbecsülést és tiszteletet kell, hogy érdemelje. Uraktól és hölgyektől egyaránt. S akkor már rögtön nem kérdés, hogy ki szolgál kit: ugyanis, ez esetben a férfi tisztelni fogja a nőt, aki képes arra, hogy az életet hordozza magában, mint egy frigyláda. A nő pedig tisztelni fogja a férfit, mint társát a teremtésben, és mint lovagját, aki őt, s a benne rejlő életet védelmezni fogja.
Mindketten szolgák, de nem egymáséi: hanem az életé, melynek továbbadására hivatottak. (Nem nehéz kitalálni, gondolom, hogy Istenről beszélek.)

No, így lettem feminista.

Egyes facebook-ismerőseim bejegyzései, és a világból érkező hírek együttesen egyre inkább afelé tereltek, hogy elindítsak egy keresztény feminista blogot, s a férfi-női rendetlenséget most női oldalról közelítsem meg.
Főzés, varrás, öltözködés, irodalom, filozófia - s ilyesmi.
Igenis, megsérült a pozitív női sztereotípia, s a mögötte álló női szerep is. Mi pedig erős, kreatív, belevaló, csodálatos nők akarunk lenni. Legalábbis, jót tenne a világnak, ha minél több ilyen lenne. (Tehát, itt figyelemmel követhetitek, hogy hogyan küzdök én is a feladattal, milyen buktatók és megoldások jönnek...) :)