A TCST ötven árnyalata

...engem is utolért a blogot vezető katolikus feleségek végzete, és lám, nekilátok a TCST-ről írni. Elnézést kérek. :D

A természetes családtervezés módszerét egyaránt használják a fogamzás elkerülésére és elősegítésére is. Jelen írásomban én a fogamzás elkerülése céljából alkalmazott tcst-vel szeretnék foglalkozni. Mivel egész hosszú sor áll előttem, szeretnék elöljáróban mutatni néhány írást a témában, időt és helyet spórolva szegény fejemnek.

1. A katekizmusban érdemes megnézni a házassággal, a szexualitással és az élet továbbadásával kapcsolatosan írottakat.

2. A Pro Christo blognak több nagyszerű cikke van a témában, a legvelősebb talán ez. 

3. A Katolikus Válasz ilyen témájú írásai közül pedig ezt mutatnám meg.

+1: Ez ugyan nem katolikus oldal, de szeretettel küldöm mindazoknak, akik a TCST helyett a nem abortív fogamzásgátlás mellett érvelnek,  a TCST alacsony hatékonyságával. Íme.  (Bocsi a spoilerért, de felhívnám a figyelmet rá, hogy a cikk végén szereplő táblázatban pl. a gumióvszer felhasználói hibaszázaléka magasabb a TCST-nél...)

Szóval, kedves Olvasó, ha mindezen végigrágtad magad (engedd meg, hogy gratuláljak!), szeretnék még mesélni egy kicsit.
Sokszor hallok és olvasok olyanokat, hogy a katolikus egyháznak engednie kéne, haladni a korral, vagy legalábbis tekintettel lenni szegény házaspárokra, akiknek bizony komoly okuk van elkerülni a gyermekáldást. Igen mérges leszek, amikor ezt láthatóan olyanok mondják, akik nincsenek tisztában  a módszer hatékonyságával, esetleg magával a módszerrel sem. ("XY is teherbe esett, pedig ő is TCST-zett!") Túl azon, hogy egy kis utánajárással könnyen ellenőrizhető az ilyen érvek igazságtartalma, (nem beszélve arról, hogy fogalmunk sincs, hogy az illető mit ért TCST alatt!) számomra egy felborult értékrendről árulkodik ez a fajta érvelés. Gondoljuk csak végig.
Az Egyház amikor fogamzásszabályozásról ad útmutatást, nem az a cél, hogy a lehető leghatékonyabban mentesítse a házaspárt a gyermekáldás alól. (Lásd a katekizmusban a házasság új életre való nyitottságáról szóló részt, többek között.) Ez persze nem zárja ki, hogy egy (a szabályok pontos betartása esetén!) valóban nagyon hatékony módszer legyen a TCST, de nem ez a szempont. Amikor az Egyház a fogamzásszabályozásról értekezik, ugyanaz a célja, mint amikor a szegényekkel való bánásmódról vagy a böjti fegyelemről ad részletes tanítást: hogy tagjai az üdvösségre jussanak. Ennyi.
A fenti cikkekből látható, hogy a fogamzásgátlás és fogamzásszabályozás egy igen komoly kérdés a katolikusok között. (A "másik" oldalt szándékosan nem linkeltem, de megnyugtatásul közlöm, hogy vannak cikkek a témában, melyek a nem abortív fogamzásgátlás engedélyezését szorgalmazzák.) Azt látom azonban, hogy viszonylag kevés írás foglalkozik a katolikusoknak azon (feltehetően elég kicsi) hányadával, ahol a TCST melletti döntés komoly vívódás eredménye. (Mármint, a "szabad" házasélet és a TCST közötti döntésé.) Bevallom, közéjük tartozom. Annak ellenére, hogy a császármetszés miatt orvosi okai is vannak a következő gyermek "késleltetésének", hogy ikrekről gondoskodni emberfeletti feladat, és hogy Peti egészségi állapota és műtétjeinek mikéntje nem tisztázott, annak ellenére borzasztóan sokat gyötörtem magam, hogy vajon megtettem-e minden megtehetőt, vagy csak túl kényelmes vagyok, és a könnyebb utat választom. És persze jó ideje borzasztóan vágyom arra, hogy egy következő kis életet hordozhassak a szívem alatt. (Szigorúan hányás, émelygés, szédülés és nyolcvanas hemoglobin nélkül. :D) És a legkomolyabb aggodalmam pont az volt, hogy a tüneti-hőmérőzéses módszer túl hatékony. Attól féltem, hogy nem hagyunk elég teret Istennek, hogy belépjen újra az életünkbe, ha szeretne. Valahogy ki akartam fejezni, hogy Uram, én azért így képzeltem el, de ha Te máshogy, akkor követlek. És nem tudom, tényleg nem tudom, hogy hogyan kell ezt helyesen és jól csinálni. És nem találok útmutatást, megalapozott véleményt, jól felépített érvelést - akármit - ami erre a kérdésre megnyugtató választ adna.
Látjuk, hogy azért ez a TCST-ügy még tovább boncolgatható, még részletesebb és mélyebb, mint elsőre gondolnánk. Ezért keserít el még az átlagnál is jobban, amikor még mindig a gumióvszer melletti kardoskodásokat olvasom. Nem, nem megoldás. (Támpontnak az itt kifejtettek.)
És persze, valamennyien ismerünk olyan házaspárokat és családokat, ahogy komoly megpróbáltatást és kényelmetlenséget jelentett egy-egy (esetleg több) újabb gyermek. Ismerünk olyan házaspárokat, akiknek már bizonyos szinten a testi épsége bánja a bőséges gyermekáldást. Vagy nehéz körülmények között élnek, vagy egész egyszerűen csak túlterheltek, és nagyon-nagyon küzdenek ezzel a kereszttel. Úgy gondolom, fontos szem előtt tartanunk, hogy bármilyen nehéz sorsokat is látunk, ez nem lehet érv az Egyház tanításának megváltoztatása mellett. Ezek a katolikus családok nem azért szenvednek, mert az Egyház - maradiságból, érzéketlenségből vagy puszta hobbiból - elviselhetetlen terheket rakna rájuk. A terheket a Jóisten adja (és sohasem elviselhetetlenek, még ha sokszor a határán is járnak), ezek a családok pedig - helyesen! - a javasolt, nehezebb utat választották. (Saját kényelmük, életminőségük vagy akár testi épségük elé egy még nagyobb jót helyezve - az üdvösséget.)
Ha ilyen családokat látván a szemlélő a fogamzásgátlást kezdi szorgalmazni, az nem nyújt érdemi megoldást. Különösen, hogy ez például ezen családok helyzetén sem segít.
De segít, ha bekopogtatsz hozzájuk egy tálca süteménnyel. Segít, ha vigyázol egy órát (vagy akár csak felet) a gyerekekre. Segít, ha a nagyobb gyerekeket hazafuvarozod különóráról. (És a sor folytatható, az olvasó fantáziájára bízva.)
Szóval van alternatíva...

...mostanság

És megy az idő, valami szabadon választott eszközön, szabadon választott módon. A napok vánszorognak, a hónapok pedig szaladnak. 

És néha nehéz. Nem velük, hanem nekem. Talán magammal. Az a mély, belső feszültség, ami talán nem is lázadás, csak a nagy kétségbeesés. Mert leszámítva az izgalmat, hogy mi lesz akkor a kezével, és hogy fog alakulni a többi - leszámítva a nem mindennapi dolgainkat, azért nehéz. A mindennap a nehéz.
Most például Peti nem eszik - így futottunk még egy dévényes kört, hátha úgy rendesen rág, nyel, nem ereszti ki oldalt a vizet, ha iszik, és talán még a száját is csukva fogja tartani. Vasat pótlunk, hogy legyen étvágya, és már teljesen reményvesztetten várom, hogy elérjük azt a bűvös tíz kilót, ami fölött az illetékes kórház protokollja megengedi, hogy végre röntgenfelvétel készüljön a kezecskéjéről, hogy egyáltalán lássuk, mi van.
Közben itt vagyok, egyedül, és próbálok úgy túlélni, hogy közben a túlélésen kívül másra is jusson belőlem nekik. 

És valójában nagyon-nagyon szeretnék lenni, ha nem is az, aki korábban voltam (mert ez a jobb verzió, akárhonnan nézem), de valaki, akinek azért objektív szempontok alapján is érdemes volt megszületnie.
Annának folyton mehetnékje van, és már majd' megőrül a bezártságtól és mozgáshiánytól, én pedig nem győzök repülni a nyomában, hogy hatástalanítsam az összes életveszélyes csapdát, amit a szoba rejt.
Szóval nehéz. És nagyon-nagyon szeretném szebbnek látni és kicsit jobban megélni ezt az egész helyzetet, ami egyébként a világ egyik legcsodálatosabb hivatása. 

És tudom, mekkora dolog, csak... Csak jó lenne néha olyannak érezni, amilyennek kívülről látnám. 

Ismét feministán

Nem, nem bírom ki tovább, hogy ne szóljak.
Mostanában olyan véleményeket olvasok megint, hogy a baj gyökere a társadalom elnőiesedése, hogy a korunk gyengesége női jellegéből fakad - ehhez hasonlókat.
És mint véresszájú feminista (...), szeretném kikérni magunknak, nőknek.
A homoszexualitás nem nőies. Az androgün trendek sem nőiesek. A gyengeség, a nyafogás, az érzelmi labilitás sem egyezik a nőiességgel. Az utóbbiak lehet, hogy a nőket jobban érintő hibák, de nem női mivoltunk lényege.
Azt hiszem, korunkban ugyanolyan hiánycikk a valódi nőiesség, mint a valódi férfiasság. (Természetesen nem véletlen: a kettő összefügg.)
Szóval mielőtt leírnátok olyasmit, hogy a mai társadalom "túlnyomórészt női", meg hogy a "női jelleg dominál", álljatok meg egy pillanatra, és gondolkozzatok el, hogy biztosan ezt akarjátok-e mondani. Ahogy Istennek terve van a férfiakkal, úgy a nőkkel is. Nem gyengének, nem manipulátornak, nem tartás nélkülinek teremtett minket se. És nem, ez a mai kor nem ad jó példát nekünk, nőknek se, és legalább olyan nehéz nővé válni manapság, mint a fiúknak férfivá.

Mr. Toleráns

Nemrég ment fészbukon egy buta játék, hogy voltak bizonyos mondatok, és ha az ismerős állapotnak kitett mondatát megkaptad, neked is választanod kellett közülük egyet, és kitenni.
Érdekes kísérlet kerekedett belőle.

Szóval, vettem egy nagy levegőt, és ahelyett, hogy kitettem volna, hogy örökbe fogadok egy majmot, vagy nem hordok többet fehérneműt, azt választottam, hogy "gyereket akarok".
Amiben, ugye, elvileg, semmi kivetendő nincs, hiszen, manapság a tizenévesek már szexelnek, akkor biztos korábban érik a világ, és egy 23 éves nő akár már gondolkozhat is ezen a kérdésen.
De Mr. Toleráns ezt nem így tanította.
Volt, aki élcelődött rajta, nemtetszését fejezte ki, s írta meg nekem, vagy megütközött rajta (javára legyen mondva, hogy ezt privatim tette.)
Sokkal nagyobb felháborodást szült, mint a játékban résztvevő egyéb kiírások (pl. hogy "leszbikus akarok lenni", vagy "valaki felajánlott egy állást prostituáltként, és bizonytalan vagyok")

Tehát, a tanulság: minden tolerálható, ami eltér a normálistól.
Öröm az ürömben, hogy úgy tűnik, mégis a normákat nem a gyakorisághoz szabják, hiszen még mindig gőzerővel lázadnak azok a közösségek a "nyárspolgárság" ellen, ahol a normákat már réges régen kiirtották.

Egyetemista lányok - folytatás

Az előző kérdések tartalmából kimaradt:

Hasznára válik-e a nőnek az egyetem?

Vegyük alapul tehát azt a kétféle alapvető hivatás- és élet-modellt, amely emblematikusan képviselheti a "szélsőségesen korszerű" és "szélsőségesen konzervatív" álláspont szerinti nőideált.
Először tehát, képzeljük magunk elé a tűsarkas-nadrágkosztümös genderfeministát, aki felül szeretne helyezkedni saját női mivoltán.
Elmondása szerint a hivatásának él, és a munkája kapja életében az első helyet. (Ki is lenne erre az a keményszívű, aki megfosztaná ezt a szorgalmas, önfeláldozó teremtést élete eme hasznos örömétől?)
Mielőtt szegény képzeletbeli genderfeministánk megkapja a magáét, fontosnak tartom leszögezni, hogy vannak nők, akik tényleg komoly hivatást kaptak valamely munkában, s ezért feladni kényszerülnek a családalapítást. Azonban, úgy illő, hogyha az ember áldozatot ad Istennek, az valami szép és nemes dolog legyen, amit becsül és sokra tart. Így, a családi életet, anyaságot értő és becsülő, hivatásuknak élő hölgyek szerintem megkülönböztethetőek a dacos szinglik táborától. 
Tehát, szinglink építi szakmai előmenetelét, s közben éli boldog leányéletét.
... igen: a SAJÁT szakmai előmenetelét, hírnevét, pénzét keresi. A  SAJÁT függetlenségét tartja, és bizonyítja a világnak, hogy ő bizony nem szorul semmire.
Tehát, könnyen beleesik a csapdába, miszerint a munkáért való fáradozás zászlaja alatt csupán saját önzését akarja kielégíteni.
Így azonban tanulmányai is ennek tükrében önzésének szolgálatában álltak, és nincsenek sok kapcsolatban Genderfeministánk női mivoltával. Így, sajnos, az ő szemszögéből kissé paradox a nők oktatásának kérdéséről beszélni - hiszen az önzés nemtől független motiváció.

Második példánk, a Leendő Családanya, aki - tegyük fel - diplomához kötött munkát végez. Tegyük fel, hogy tanár, és legyen egészen kevés - mondjuk, kettő - gyereke.
Nem állítom, hogy egy anya nem fogja munkáját saját erejének fitogtatására használni. Vagy hogy nem akarja majd a karrierjét építgetni.
De a háttérben ott lesz a két gyermek, aki puszta létezésével folyamatosan emlékezteti őt elsődleges feladatára.
A pénz, amit így megkeres, nem csupán az övé. A tananyag, amit megtanult, a gyerekeié is lesz.
Nem a magáé.

... Persze, ezzel a - biztosan nagyon elfogult - szembeállítással nem a különböző élethivatások között akarok "nemességi sorrendet" szabni. A mögötte álló hozzáállás érdekes.
Ugyanígy, azt hiszem, ebben a tanulás-mizériában is fontos kérdés, hogy segít-e a diploma az Istentől kapott hivatás betöltésében?
Nos, egy fönt, dőlt betűvel vázolt helyzetben, nyilván. De ez nem mindennapi.
A keresztény lányok többsége azért családanyai hivatást kapott.
Azt hiszem, ezt nem kell, hogy eredendően és szükségképpen akadályozza az egyetemi diploma, vagy a diplomás munkakör. A cél azonban, hogy minden tudás, amit megszerezhetünk, annak a hivatásnak legyen eszköze, amire rendeltettünk.
Hogy diplomás tanárként, orvosként, ügyvédként, akármiként mi megéljük a nőiességünket, ne csupán magunkat, és hogy egyetemi tanulmányaink egy nagyobb, "menőbb" hivatást szolgáljanak.

Hiszem például, hogy egy Anyának nagyon sok mindenhez kell értenie, méghozzá nagyon jól. Ahogy a minap egy konferencián megfogalmazódott: "mert a gyermeknek a legjobb is éppen csak jó".
Egy Anyának egyszerre kell pszichológusnak, rendezvényszervezőnek, táplálkozásszakértőnek, diplomatának, tanítónak, lakberendezőnek, s ki tudja, mennyi mindennek lenni még.
Miért lenne hát baj, ha legalább egyet kitanul ezen munkák közül tisztességgel? :)

Egyetemista lányok

Körülbelül egy hete megy az adok-kapok egy oldal adott cikke alatt. Ezalatt egyszer elkezdtem már ezt a bejegyzést, (és igen elítélhető módon elaludtam közben, körülbelül 0:23 körül. )
Azóta egyszer már lebeszéltem magam ennek megírásáról - majd ismét hagytam magam rábeszélni, a már ígért mindenféle handmade virágok rovására.

Ismét kénytelen vagyok leírni ezt is, hogy mint minden feminista, én is a lelkem mélyén arra vágyom legjobban, hogy békességben, biztonságban csinálhassam a kis dolgaimat, emberibbé tehessem a párom (és a szeretteim, barátaim)  életét, s mindazokét, akikére hatással vagyok - mert egy nőnek ez a dolga.
Azonban, a mai felborult világ és annak felborult és dominószerűen felborított eszméi ismét kiprovokálták belőlem, hogy sodrófát ragadjak, és rendet tegyek...
Szóval, ennek az élhető, és természetes, egészséges szerepek szerinti életnek ismét helyet kell csinálni ebben a rumliban.
A kérdés pedig, amiért felvetődött, az, hogy járhat-e egy nő egyetemre.
Nos, természetesen a kérdés - a fent vázolt háborús helyzetet tekintve - jogos, és pontosításra, viszontkérdésekre is szorul.
Nézzük szépen, sorban.

1. Kezdjük a végéről: Miért kell pont egyetemi képzés? Miért jó az? 
A kedélyek borzolása végett személyes példával kezdeném a sort: ugyanis, olyan egyetemen vagyok, ahol a hit, vallás, és annak szolgálata van a fókuszban. Tehát, olyan dolgot tanulok, ami valóban értékes, s mind az egyén, mind a társadalom szempontjából üdvös.
Meg tudom érteni azonban a napjaink egyetemeinek színvonalával és világnézetével szembeni aggályokat. És én is úgy gondolom, hogy az egyetemre járók elég súlyos része nem alkalmas arra, hogy értelmiségivé, azaz, a társadalom vezető szellemi rétegévé váljon. De még a tanulásra sem feltétlenül.

2. De akkor mitől függ, hogy ki tanulhat és ki nem?
Az előzőek szellemében, természetesen az, aki alkalmas arra, hogy ezt a feladatot felvállalja. (ó, már hallom is a hímsovinisztákat: "De hiszen a Nő alapvetően vezetett, tehát nem lehet értelmiségi!" - azonban, ezen drága urak türelmét kell még kérnem pár sor erejéig.)
Tehát, az alkalmasságot kell valahogy bemérni. Ennek feltételei: az intelligencia, a kapott hivatás milyensége, az elszántság, kitartás - melyek a tanuláshoz kellenek, s a problémák átlátására, s azoknak megoldására irányuló akarat és készség. A sor folytatható.
Nem gondolom azonban, hogy az értelmiségi lét - tehát, hogy a társadalom szellemi vezető rétegéhez tartozzon valaki - feltétlenül igényli a kifejezetten vezető alkatot. Ugyanis, ez egy réteg. Nem levágott fejek gyülekezete - hanem egész embereké.

3. De alkalmas-e a női nem a tanulásra? 
Helyezkedjünk bele egy kicsit extrém feltételezésbe, s vonjunk párhuzamot.
Tehát: a) tegyük fel, hogy a nő nem alkalmas szellemi munkára, és nem elég intelligens. b) (mivel semmilyen kisebbséggel nem akarok példálózni, tegyük fel, hogy Magyarországon él egy hottentotta kisebbség.) tegyük fel, hogy a hottentotta kisebbség ab ovo dologtalan, munkakerülő, és élősködő.

Az utóbbi esetben ugye, megoldást kell találni az így keletkező gazdasági és egyéb problémákra, s mindezt úgy, hogy a célcsoportot találja meg a megoldás.
Természetesen, amennyiben hottentotta-ellenes törvényeket hozunk, az világ szervezetei összevonják a szemöldöküket, és hőbörögnek és háborognak, Hottentottaország hadat üzen, a hottentotta kisebbség kikéri magának és lépéseket akar tenni a többség ellen, hiszen identitásukban támadjuk őket ezzel.
Azonban, ha a célcsoportot tulajdonságok alapján határozom meg, első körből, pontos lesz. Mondjuk, hogy ki az, aki dologtalan, vagy lopott, összeütközései vannak a törvénnyel. Ez esetben, természetesen nem fogja semmilyen sérelem érni azokat a hottentotta nemzetiségű állampolgárainkat, akik esetleg tisztes, becsületes, kenyérkereső emberek. És, nem fogok senkit azért bántani, mert hottentotta - amiről nem tehet, sőt, önmagában nem is baj, és semmi problémának nem lehet önmagában forrása. A hottentották azon része, aki pedig lop-csal-hazudik, és dologtalan, ingyenélő - azok mélyen hallgatni fognak, s nem kiabálnak diszkriminációt csoportjuk ellen - hiszen ezzel egyben azt mondanák, hogy a hottentották népe haszontalan, balhés társaság.

Ugyanígy: ha az a feltételezésünk, hogy a nők intelligenciájukban alulfejlettek, vagy lusták, vagy képtelenek rendszerezni a megszerzett tudást - az egyetemekre való bejutásnál érdemes ezekre a tulajdonságokra fókuszálni, s nem ragadtatni magunkat olyan általánosításokra, mely megfoszt minket egy potenciális értékes munkaerőtől. (s mellékesen megjegyezve, attól a férfiakétól eltérő látásmódról, amivel hasznunkra lehet.)

4. De hasznára, üdvösségére válik-e egy nőnek a tanulás?
Azt hiszem, ez is egyénenként változik, a föntiek értelmében, és sok tényezőtől függ. Például, hogy mit tanul az adott nő, s miért. Az unalomig rágott genderfeminista karakter, a törtető, nadrágkosztümös pénzügyekkel foglalkozó szingli toposzától most a magas feldolgozottságra való tekintettel eltekintenék.
Inkább, induljunk ki abból, hogy mire rendeltetett a Nő, és - mivel ez egy keresztény feminista blog - vegyünk számba néhány érdekes bibliai példát.

   1. "Azt mondta továbbá az Úristen: Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!"
Mondom, hozzá illő. Én valamiért kételkedem benne, hogy egy általános iskolát befejezett, vagy, a mai színvonalú és igényű középiskolai képzésből kikerült lány nehézségek nélkül tudná segíteni egy- vagy többdiplomás férjét.
Például, az én Kedvesem átolvastatja velem a szövegeit. Sőt, azokat továbbgondolva, további inspirációt tudok neki nyújtani. Ehhez nagy segítség, hogy vannak ilyen téren is közös ismereteink.
"Ez végre csont az én csontomból..." ...
   2. Arról, hogy Szűz Mária sem járt egyetemre
Való igaz, hogy a Szűzanya enélkül is bölcs és "nagyokosságú szűz".
Nemrég egy ismerősömmel beszélgettünk arról, hogy hiúság-e azt akarni, hogy Máriához legyünk hasonlóak.
S azt hiszem, most erre az esetre nézve igaza van: ha csupán várjuk, sőt, elvárjuk - az nagy gőgre vall. Mint ahogy az is, ha azt hisszük: hasonlatosak vagyunk hozzá.
Mindazonáltal, hiszem, hogy Isten az ő hasonlatosságára teremtett minket is ("férfinak és nőnek teremtette...") - tehát, törekednünk kell arra, hogy magunkat folyamatosan csiszoljuk, s tökéletesedjünk, hogy olyanok lehessünk, amilyennek Ő szeretne látni.
S ugyanitt be kell látnunk: ugyanúgy, ahogy a mi üdvösségünkhöz szükséges, hogy gyakran járuljunk szentgyónáshoz és szentáldozáshoz (amire Máriának nem volt szüksége) - úgy a bölcsességet sem érhetjük el tanulás nélkül.
   3. Egy másik Mária
... aki ott ült Jézus lábánál, miközben nővére "sürgött-forgott a sok házi dologban". De Mária választotta a jobbik részt...
   +1: Illetve, A szamariai asszony, akitől Jézus vizet kér, végül hozzá vezeti az embereket. De Húsvétkor is asszonyok vitték az örömhírt.
Ezek alapján, azt hiszem, a nők alkalmasak az egyetemi diplomával járó feladatok betöltésére.

A kérdés, persze, hogy hogyan tud egy nő másokat Krisztushoz vezetni. De ez majd legközelebb. Ennyi kérdés szerintem elég mára. :)

Folyt. köv.