Az előző kérdések tartalmából kimaradt:
Hasznára válik-e a nőnek az egyetem?
Vegyük alapul tehát azt a kétféle alapvető hivatás- és élet-modellt, amely emblematikusan képviselheti a "szélsőségesen korszerű" és "szélsőségesen konzervatív" álláspont szerinti nőideált.
Először tehát, képzeljük magunk elé a tűsarkas-nadrágkosztümös genderfeministát, aki felül szeretne helyezkedni saját női mivoltán.
Elmondása szerint a hivatásának él, és a munkája kapja életében az első helyet. (Ki is lenne erre az a keményszívű, aki megfosztaná ezt a szorgalmas, önfeláldozó teremtést élete eme hasznos örömétől?)
Mielőtt szegény képzeletbeli genderfeministánk megkapja a magáét, fontosnak tartom leszögezni, hogy vannak nők, akik tényleg komoly hivatást kaptak valamely munkában, s ezért feladni kényszerülnek a családalapítást. Azonban, úgy illő, hogyha az ember áldozatot ad Istennek, az valami szép és nemes dolog legyen, amit becsül és sokra tart. Így, a családi életet, anyaságot értő és becsülő, hivatásuknak élő hölgyek szerintem megkülönböztethetőek a dacos szinglik táborától.
Tehát, szinglink építi szakmai előmenetelét, s közben éli boldog leányéletét.
... igen: a SAJÁT szakmai előmenetelét, hírnevét, pénzét keresi. A SAJÁT függetlenségét tartja, és bizonyítja a világnak, hogy ő bizony nem szorul semmire.
Tehát, könnyen beleesik a csapdába, miszerint a munkáért való fáradozás zászlaja alatt csupán saját önzését akarja kielégíteni.
Így azonban tanulmányai is ennek tükrében önzésének szolgálatában álltak, és nincsenek sok kapcsolatban Genderfeministánk női mivoltával. Így, sajnos, az ő szemszögéből kissé paradox a nők oktatásának kérdéséről beszélni - hiszen az önzés nemtől független motiváció.
Második példánk, a Leendő Családanya, aki - tegyük fel - diplomához kötött munkát végez. Tegyük fel, hogy tanár, és legyen egészen kevés - mondjuk, kettő - gyereke.
Nem állítom, hogy egy anya nem fogja munkáját saját erejének fitogtatására használni. Vagy hogy nem akarja majd a karrierjét építgetni.
De a háttérben ott lesz a két gyermek, aki puszta létezésével folyamatosan emlékezteti őt elsődleges feladatára.
A pénz, amit így megkeres, nem csupán az övé. A tananyag, amit megtanult, a gyerekeié is lesz.
Nem a magáé.
... Persze, ezzel a - biztosan nagyon elfogult - szembeállítással nem a különböző élethivatások között akarok "nemességi sorrendet" szabni. A mögötte álló hozzáállás érdekes.
Ugyanígy, azt hiszem, ebben a tanulás-mizériában is fontos kérdés, hogy segít-e a diploma az Istentől kapott hivatás betöltésében?
Nos, egy fönt, dőlt betűvel vázolt helyzetben, nyilván. De ez nem mindennapi.
A keresztény lányok többsége azért családanyai hivatást kapott.
Azt hiszem, ezt nem kell, hogy eredendően és szükségképpen akadályozza az egyetemi diploma, vagy a diplomás munkakör. A cél azonban, hogy minden tudás, amit megszerezhetünk, annak a hivatásnak legyen eszköze, amire rendeltettünk.
Hogy diplomás tanárként, orvosként, ügyvédként, akármiként mi megéljük a nőiességünket, ne csupán magunkat, és hogy egyetemi tanulmányaink egy nagyobb, "menőbb" hivatást szolgáljanak.
Hiszem például, hogy egy Anyának nagyon sok mindenhez kell értenie, méghozzá nagyon jól. Ahogy a minap egy konferencián megfogalmazódott: "mert a gyermeknek a legjobb is éppen csak jó".
Egy Anyának egyszerre kell pszichológusnak, rendezvényszervezőnek, táplálkozásszakértőnek, diplomatának, tanítónak, lakberendezőnek, s ki tudja, mennyi mindennek lenni még.
Miért lenne hát baj, ha legalább egyet kitanul ezen munkák közül tisztességgel? :)
