Láthatatlan vendég

Valójában mindannyian csak vendégek vagyunk itt, a földön. Némelyikünk több időt tölt itt, néhányan kevesebbet. És vannak, akik egészen keveset.

Mi nők sajátos módon vagyunk közel a születéshez és a halálhoz.
És néha a kettőhöz egyszerre.
A várandósság: remény és várakozás. Csak telnének már el a napok, hetek, hogy lássuk, mit készített nekünk Isten.
A haldokló mellett: vontatott idő, szorongás. Csak még egy napot, hetet lehessen velünk. Ha eltelt, akkor is még egyet. És még egy kicsit. De inkább ne is kelljen tudnunk, mikor jön a végső búcsú.
A tudomány persze szeretne jelen lenni. Sokszor ott és akkor is, ahova már a Jóistenen kívül nincs bejárása másnak. A méhünkbe akar látni, és ítélni - a tudomány ítéleteivel. S néha önellentmondásokba gabalyodik.
Bebizonyítja, hogy terhes vagy, de nem adhatja meg az örömteljes várakozás engedélyét, amíg nem tudja bizonyítani, hogy hús és vér szerint mi lakik benned. Kimondja, hogy megszűnt élni, de nem meri mondani, hogy valóban élt valamikor.
Isten tudja csak, hogy kit adott, és kit vett el.
Talán nem voltunk rá készen.
Talán ő ennyi időben kellett, hogy jel legyen nekünk.