Egyetemista lányok - folytatás

Az előző kérdések tartalmából kimaradt:

Hasznára válik-e a nőnek az egyetem?

Vegyük alapul tehát azt a kétféle alapvető hivatás- és élet-modellt, amely emblematikusan képviselheti a "szélsőségesen korszerű" és "szélsőségesen konzervatív" álláspont szerinti nőideált.
Először tehát, képzeljük magunk elé a tűsarkas-nadrágkosztümös genderfeministát, aki felül szeretne helyezkedni saját női mivoltán.
Elmondása szerint a hivatásának él, és a munkája kapja életében az első helyet. (Ki is lenne erre az a keményszívű, aki megfosztaná ezt a szorgalmas, önfeláldozó teremtést élete eme hasznos örömétől?)
Mielőtt szegény képzeletbeli genderfeministánk megkapja a magáét, fontosnak tartom leszögezni, hogy vannak nők, akik tényleg komoly hivatást kaptak valamely munkában, s ezért feladni kényszerülnek a családalapítást. Azonban, úgy illő, hogyha az ember áldozatot ad Istennek, az valami szép és nemes dolog legyen, amit becsül és sokra tart. Így, a családi életet, anyaságot értő és becsülő, hivatásuknak élő hölgyek szerintem megkülönböztethetőek a dacos szinglik táborától. 
Tehát, szinglink építi szakmai előmenetelét, s közben éli boldog leányéletét.
... igen: a SAJÁT szakmai előmenetelét, hírnevét, pénzét keresi. A  SAJÁT függetlenségét tartja, és bizonyítja a világnak, hogy ő bizony nem szorul semmire.
Tehát, könnyen beleesik a csapdába, miszerint a munkáért való fáradozás zászlaja alatt csupán saját önzését akarja kielégíteni.
Így azonban tanulmányai is ennek tükrében önzésének szolgálatában álltak, és nincsenek sok kapcsolatban Genderfeministánk női mivoltával. Így, sajnos, az ő szemszögéből kissé paradox a nők oktatásának kérdéséről beszélni - hiszen az önzés nemtől független motiváció.

Második példánk, a Leendő Családanya, aki - tegyük fel - diplomához kötött munkát végez. Tegyük fel, hogy tanár, és legyen egészen kevés - mondjuk, kettő - gyereke.
Nem állítom, hogy egy anya nem fogja munkáját saját erejének fitogtatására használni. Vagy hogy nem akarja majd a karrierjét építgetni.
De a háttérben ott lesz a két gyermek, aki puszta létezésével folyamatosan emlékezteti őt elsődleges feladatára.
A pénz, amit így megkeres, nem csupán az övé. A tananyag, amit megtanult, a gyerekeié is lesz.
Nem a magáé.

... Persze, ezzel a - biztosan nagyon elfogult - szembeállítással nem a különböző élethivatások között akarok "nemességi sorrendet" szabni. A mögötte álló hozzáállás érdekes.
Ugyanígy, azt hiszem, ebben a tanulás-mizériában is fontos kérdés, hogy segít-e a diploma az Istentől kapott hivatás betöltésében?
Nos, egy fönt, dőlt betűvel vázolt helyzetben, nyilván. De ez nem mindennapi.
A keresztény lányok többsége azért családanyai hivatást kapott.
Azt hiszem, ezt nem kell, hogy eredendően és szükségképpen akadályozza az egyetemi diploma, vagy a diplomás munkakör. A cél azonban, hogy minden tudás, amit megszerezhetünk, annak a hivatásnak legyen eszköze, amire rendeltettünk.
Hogy diplomás tanárként, orvosként, ügyvédként, akármiként mi megéljük a nőiességünket, ne csupán magunkat, és hogy egyetemi tanulmányaink egy nagyobb, "menőbb" hivatást szolgáljanak.

Hiszem például, hogy egy Anyának nagyon sok mindenhez kell értenie, méghozzá nagyon jól. Ahogy a minap egy konferencián megfogalmazódott: "mert a gyermeknek a legjobb is éppen csak jó".
Egy Anyának egyszerre kell pszichológusnak, rendezvényszervezőnek, táplálkozásszakértőnek, diplomatának, tanítónak, lakberendezőnek, s ki tudja, mennyi mindennek lenni még.
Miért lenne hát baj, ha legalább egyet kitanul ezen munkák közül tisztességgel? :)

Apróbetűs megjegyzések

a liberalizmus reklámplakátján

Nos, elöljáróban elnézést kérek a téma látszólagos ide-nem-illőségéért,  s némi magyarázattal szeretnék szolgálni, hogy mégis miért ide kerül ez a gondolatmenet, s nem egy másik, kötetlenebb blogra. (lesz egy levelesblogom, juhúú.)
Az összekötő téma természetesen az öltözködés, s a hónap aktuális eseményeiről kialakult vita jutott el idáig, hogy nem csupán öltözködési elvekre, de az egyén szabadságának kérdésére vetítette az egész történetet.
A kérdés jogos és aktuális voltát nem firtatom - különben nem írnék most róla.

Tehát, a kérdés: Szabad-e korlátozni az egyén szabadságát?
Mielőtt kedves liberális barátaink - vagy csupán humánus érzületű társaink - zsigerből rávágnák, hogy NEM, álljunk meg egy kicsit, néhány viszontkérdés erejéig.

- Mire irányuló szabadságot?
Igen, tudjuk, "hát mindenre!". De... egész pontosan mire is? Meddig tart ez a szabadság?  Ja, hogy pont attól szabadság, hogy bármeddig? No, igen, de mi van, ha az enyémet zavarja? Az esetben az emberek egymástól való teljes elszigetelése lenne a szabadság záloga? De hát a szigetelés az valamit lefog...
Miben vagyok szabad, és miben nem? Felülírhatom-e saját testem törvényeit? És másokét?  Nem utolsó sorban, szabadság-e a lázadás látszatának kényszere? 

- Ki az az egyén?
Kinek a szabadságáról van szó? Ha két szabadság ütközik, kié az előrébbvaló? Mindenképpen a gyengébbé legyen, mert másképp az erősebb érvényesítené a sajátját? De a szabadság akkor nem valami természetből eredeztetett valami?
Csak az számít egyéninek, amiért sokan kiállnak? Csak az számít egyéninek, amit rajtam kívül nem csinál senki?
Szabad olyat csinálni, amit más is akar? Szabad olyat csinálni, amit senki más nem akar?
Ha egy másik egyén szabadságát akarom látatlanban tiszteletben tartani, ahhoz igazodjak, ami természetének javát szolgálja, vagy ahhoz, amivel fölülkerekedhet ezen? Nem utolsó sorban, ha embertársam legtöbb mindentől való függetlenségét és szabadságát segítem bármi gesztusommal, nem vágom el az önmegvalósításához esetlegesen elérhető segítséget? 

- Mit jelent "korlátozni"?
Meddig az addig? Meddig van az én, meddig a te? Mit kezdjek a természetes korlátokkal? Mit kezdjünk azokkal a korlátokkal, amelyek egyeseket megtartanak, másokat zavarnak? Van-e olyan szabály, olyan törvény, amely egy egész közösségre kiterjedő voltával elveszti érvényességét? Van-e olyan szabály, olyan törvény, amely egy egész közösségre kiterjedő voltával válik csak megvalósíthatóvá?
Létezik-e, létezhet-e olyan világ, ahol nincsenek szabályok? Létezhet-e olyan világ, ahol nem fognak kialakulni semmiféle szabályok, s anélkül marad fent?


- Nem utolsó sorban: Szabad-e korlátozni az egyén szabadságát?

Útravaló

... csütörtökönként egy nagyon kedves bácsival van reggel nyolctól órám. Arról tanulunk, hogy hogyan kell megszerettetni és átadni azt, amit tanulunk. Sokminden előkerült - a mai napon például ez a videó: 

Érdekes beszélgetés kerekedett utána. És a kaposváriakról még nem is beszéltünk. :)

Egyetemista lányok

Körülbelül egy hete megy az adok-kapok egy oldal adott cikke alatt. Ezalatt egyszer elkezdtem már ezt a bejegyzést, (és igen elítélhető módon elaludtam közben, körülbelül 0:23 körül. )
Azóta egyszer már lebeszéltem magam ennek megírásáról - majd ismét hagytam magam rábeszélni, a már ígért mindenféle handmade virágok rovására.

Ismét kénytelen vagyok leírni ezt is, hogy mint minden feminista, én is a lelkem mélyén arra vágyom legjobban, hogy békességben, biztonságban csinálhassam a kis dolgaimat, emberibbé tehessem a párom (és a szeretteim, barátaim)  életét, s mindazokét, akikére hatással vagyok - mert egy nőnek ez a dolga.
Azonban, a mai felborult világ és annak felborult és dominószerűen felborított eszméi ismét kiprovokálták belőlem, hogy sodrófát ragadjak, és rendet tegyek...
Szóval, ennek az élhető, és természetes, egészséges szerepek szerinti életnek ismét helyet kell csinálni ebben a rumliban.
A kérdés pedig, amiért felvetődött, az, hogy járhat-e egy nő egyetemre.
Nos, természetesen a kérdés - a fent vázolt háborús helyzetet tekintve - jogos, és pontosításra, viszontkérdésekre is szorul.
Nézzük szépen, sorban.

1. Kezdjük a végéről: Miért kell pont egyetemi képzés? Miért jó az? 
A kedélyek borzolása végett személyes példával kezdeném a sort: ugyanis, olyan egyetemen vagyok, ahol a hit, vallás, és annak szolgálata van a fókuszban. Tehát, olyan dolgot tanulok, ami valóban értékes, s mind az egyén, mind a társadalom szempontjából üdvös.
Meg tudom érteni azonban a napjaink egyetemeinek színvonalával és világnézetével szembeni aggályokat. És én is úgy gondolom, hogy az egyetemre járók elég súlyos része nem alkalmas arra, hogy értelmiségivé, azaz, a társadalom vezető szellemi rétegévé váljon. De még a tanulásra sem feltétlenül.

2. De akkor mitől függ, hogy ki tanulhat és ki nem?
Az előzőek szellemében, természetesen az, aki alkalmas arra, hogy ezt a feladatot felvállalja. (ó, már hallom is a hímsovinisztákat: "De hiszen a Nő alapvetően vezetett, tehát nem lehet értelmiségi!" - azonban, ezen drága urak türelmét kell még kérnem pár sor erejéig.)
Tehát, az alkalmasságot kell valahogy bemérni. Ennek feltételei: az intelligencia, a kapott hivatás milyensége, az elszántság, kitartás - melyek a tanuláshoz kellenek, s a problémák átlátására, s azoknak megoldására irányuló akarat és készség. A sor folytatható.
Nem gondolom azonban, hogy az értelmiségi lét - tehát, hogy a társadalom szellemi vezető rétegéhez tartozzon valaki - feltétlenül igényli a kifejezetten vezető alkatot. Ugyanis, ez egy réteg. Nem levágott fejek gyülekezete - hanem egész embereké.

3. De alkalmas-e a női nem a tanulásra? 
Helyezkedjünk bele egy kicsit extrém feltételezésbe, s vonjunk párhuzamot.
Tehát: a) tegyük fel, hogy a nő nem alkalmas szellemi munkára, és nem elég intelligens. b) (mivel semmilyen kisebbséggel nem akarok példálózni, tegyük fel, hogy Magyarországon él egy hottentotta kisebbség.) tegyük fel, hogy a hottentotta kisebbség ab ovo dologtalan, munkakerülő, és élősködő.

Az utóbbi esetben ugye, megoldást kell találni az így keletkező gazdasági és egyéb problémákra, s mindezt úgy, hogy a célcsoportot találja meg a megoldás.
Természetesen, amennyiben hottentotta-ellenes törvényeket hozunk, az világ szervezetei összevonják a szemöldöküket, és hőbörögnek és háborognak, Hottentottaország hadat üzen, a hottentotta kisebbség kikéri magának és lépéseket akar tenni a többség ellen, hiszen identitásukban támadjuk őket ezzel.
Azonban, ha a célcsoportot tulajdonságok alapján határozom meg, első körből, pontos lesz. Mondjuk, hogy ki az, aki dologtalan, vagy lopott, összeütközései vannak a törvénnyel. Ez esetben, természetesen nem fogja semmilyen sérelem érni azokat a hottentotta nemzetiségű állampolgárainkat, akik esetleg tisztes, becsületes, kenyérkereső emberek. És, nem fogok senkit azért bántani, mert hottentotta - amiről nem tehet, sőt, önmagában nem is baj, és semmi problémának nem lehet önmagában forrása. A hottentották azon része, aki pedig lop-csal-hazudik, és dologtalan, ingyenélő - azok mélyen hallgatni fognak, s nem kiabálnak diszkriminációt csoportjuk ellen - hiszen ezzel egyben azt mondanák, hogy a hottentották népe haszontalan, balhés társaság.

Ugyanígy: ha az a feltételezésünk, hogy a nők intelligenciájukban alulfejlettek, vagy lusták, vagy képtelenek rendszerezni a megszerzett tudást - az egyetemekre való bejutásnál érdemes ezekre a tulajdonságokra fókuszálni, s nem ragadtatni magunkat olyan általánosításokra, mely megfoszt minket egy potenciális értékes munkaerőtől. (s mellékesen megjegyezve, attól a férfiakétól eltérő látásmódról, amivel hasznunkra lehet.)

4. De hasznára, üdvösségére válik-e egy nőnek a tanulás?
Azt hiszem, ez is egyénenként változik, a föntiek értelmében, és sok tényezőtől függ. Például, hogy mit tanul az adott nő, s miért. Az unalomig rágott genderfeminista karakter, a törtető, nadrágkosztümös pénzügyekkel foglalkozó szingli toposzától most a magas feldolgozottságra való tekintettel eltekintenék.
Inkább, induljunk ki abból, hogy mire rendeltetett a Nő, és - mivel ez egy keresztény feminista blog - vegyünk számba néhány érdekes bibliai példát.

   1. "Azt mondta továbbá az Úristen: Nem jó, hogy az ember egyedül van: alkossunk hozzá illő segítőt is!"
Mondom, hozzá illő. Én valamiért kételkedem benne, hogy egy általános iskolát befejezett, vagy, a mai színvonalú és igényű középiskolai képzésből kikerült lány nehézségek nélkül tudná segíteni egy- vagy többdiplomás férjét.
Például, az én Kedvesem átolvastatja velem a szövegeit. Sőt, azokat továbbgondolva, további inspirációt tudok neki nyújtani. Ehhez nagy segítség, hogy vannak ilyen téren is közös ismereteink.
"Ez végre csont az én csontomból..." ...
   2. Arról, hogy Szűz Mária sem járt egyetemre
Való igaz, hogy a Szűzanya enélkül is bölcs és "nagyokosságú szűz".
Nemrég egy ismerősömmel beszélgettünk arról, hogy hiúság-e azt akarni, hogy Máriához legyünk hasonlóak.
S azt hiszem, most erre az esetre nézve igaza van: ha csupán várjuk, sőt, elvárjuk - az nagy gőgre vall. Mint ahogy az is, ha azt hisszük: hasonlatosak vagyunk hozzá.
Mindazonáltal, hiszem, hogy Isten az ő hasonlatosságára teremtett minket is ("férfinak és nőnek teremtette...") - tehát, törekednünk kell arra, hogy magunkat folyamatosan csiszoljuk, s tökéletesedjünk, hogy olyanok lehessünk, amilyennek Ő szeretne látni.
S ugyanitt be kell látnunk: ugyanúgy, ahogy a mi üdvösségünkhöz szükséges, hogy gyakran járuljunk szentgyónáshoz és szentáldozáshoz (amire Máriának nem volt szüksége) - úgy a bölcsességet sem érhetjük el tanulás nélkül.
   3. Egy másik Mária
... aki ott ült Jézus lábánál, miközben nővére "sürgött-forgott a sok házi dologban". De Mária választotta a jobbik részt...
   +1: Illetve, A szamariai asszony, akitől Jézus vizet kér, végül hozzá vezeti az embereket. De Húsvétkor is asszonyok vitték az örömhírt.
Ezek alapján, azt hiszem, a nők alkalmasak az egyetemi diplomával járó feladatok betöltésére.

A kérdés, persze, hogy hogyan tud egy nő másokat Krisztushoz vezetni. De ez majd legközelebb. Ennyi kérdés szerintem elég mára. :)

Folyt. köv.