Az önzés dícsérete

Nos, kedves hölgyek, urak, lehet dobálni, szóval, cselekedettel, paradicsommal. Ugyanis, azt állítom, hogy egy nőnek önzőnek kell lenni. Nem hogy nem baj, de egyenesen kötelező. Ráadásul, kifejezetten a testi dolgokra vonatkoztatva is.

Miért?
Először is, tegyünk egy kis kerülőt, s térjünk vissza pár szóval a női papság kérdésére. Két bejegyzéssel ezelőtt említettem egy vitát köztem és egy kisgyermekes barátnőm között. Akkor arra jutottunk, hogy a nőnek az a feladata, hogy életben maradjon és szolgálja a rábízott életet, egy csöppet sem kisebb a férfiénál, aki akár feláldozza az életét. Tehát, a nő élete érték, amelyet védeni kell: s nem magáért, hanem, a rábízott élet miatt. A nő folyamatosan áldozza föl magát.
Ebből következik, hogy a nőnek vigyáznia kell magára, épségben, egészségben kell tartania testét és lelkét, hogy a lehető legjobbat adhassa. Mint anya, mint feleség, mint nő. (S ilyen szemmel nézve egy kicsit minden nő Istennek ajánlott áldozat, kiválasztott "szűz". Igen: ilyen szemmel, minden nő egy kicsit Mária. És te el tudnád képzelni Máriát kócosan, rongyosan, piszkosan? El tudnád képzelni, hogy Jézus anyja elhanyagolja magát? ... No látod. Már pedig, a te gyermekeid is Isten gyermekévé lesznek a keresztségben.)
Másodszor: kiemeltem, hogy a földi dolgokban is "önzőnek" kell lenni. De azt hiszem, ez is az előbbiekből következik. A tested nem a tiéd, hanem a szentlélek temploma. (S ha családanyának hívott az Úr, akkor annak a kicsi életnek is te leszel a fizikai otthona kilenc hónapig.)

... de ha egész egyszerűen akarnám mondani: azért kell önzőnek lenned, mert Istennek fontos vagy. A tested is. (folytatás: és azért kell önzetlennek lenned, mert Istennek a másik is fontos. ;) )

A ruha teszi az asszonyt 1.

"szép kislánynak minden jól áll"

Szerencsére, egyre többet találkozom napjainkban  a női, nőies öltözködés témájával - elméleti és gyakorlati alapon is. Mivel úgy érzem, az elméleti körüljárás nagyrészt az erkölcsösségre vonatkozik, erről nem kell nyilatkoznom, elég, ha magától értetődőnek veszem. (Ajánlom továbbá olvasásra ezt a cikket
)
Fölmerül persze a kérdés: na jó, de akkor hogyan öltözködjek?

Mint ahogy öt éves koromban kijelentette a bővebb család, szép kislánynak minden jól áll. Nos, nyilván nem áll jól mindenkinek minden stílus és fazon, de érdemes mégis megállnunk itt egy pillanatra.
Mi, nők, igenis szerencsések vagyunk. Igen, most, a 21. században is. Panaszkodunk, hogy mit diktál a divat, mégis: szerintem még soha nem volt ilyen laza a divat diktatúrája. Csak észre kell venni, hogy mennyire nem uralkodhat. Tele vannak a turkálók nőies, kényelmes, aranyos ruhákkal. Sőt, a divatos, új ruhák is kiválóan kombinálhatóak a nőiesebb darabokkal. És, szerencsére, legalább olyan hatásos tud lenni egy használt darab, mintha most léptél ki az újságból. Mert szép kislánynak minden jól áll, nem csak a divat.

Mint minden szabadsággal, ezzel is jól kell élni. Természetesen minden lány előbb-utóbb kideríti, hogy mik a számára előnyös és kevésbé előnyös darabok, kinek érdemes a derekát hangsúlyoznia, kinek a nyakát, stb. 
De a fő kérdés mégis az, hogy ki vagy te, és mit szeretnél kifejezni magadból? (mert, nyilván nem a közösülésre való korlátlan hajlamot. A mai világ ezt mindenkinek megadja, ebben nincs semmi extra.)
El tudom képzelni, hogy egy gyermeki lelkű, lendületes, sportos, eleven lányzónak milyen nehéz magát fegyelmezett, statikus méltóságba gyömöszölnie. De azt hiszem, nem kell. Hordjon színeket, hatalmas virágokat, kockákat, pöttyöket! Igen, a Jóisten kedveli a vidámságot, és örül neki, ha az öltözködéseddel ezt üzened és viszed a világba.
Egy finomabb, jó adag lelki érzékenységgel megáldott, nyugodt, csöndes lányzó pedig nyilván a finomságot, részletek kidolgozottságát fogja hirdetni öltözékével is. (Ezzel kapcsolatban azért láttam galádságokat az üzletek polcain: finom, lenge anyagokból, csipkékből, fodrokból, halvány színekből készült "mindenemkintvan" felsőket. De, haha, a varrógépemmel és az alá/fölévehető ruhákkal ez is legyőzhető.) És igen, Isten szereti a finom, vékony anyagokat, és finom lelkeket. :)
Jómagam elég harsány lelki alkattal vagyok megáldva, s - mint az ábra mutatja - igen nagy közlésvággyal. Szeretem a különleges anyagokat, a karakteres ujjakat, a mély, kicsit sötét színeket. A hosszú, bő szoknyákat, és a kopogós cipőt. Az öltözködésemmel leginkább az öltözködésre szeretném felhívni a figyelmet - hogy milyen lenyűgöző anyagok, színek, megoldások, kombinációk vannak, s mennyire harmonikus tud lenni a szokatlan is. Bízom benne, hogy a Jóisten szereti a különlegességet, amit meg akarok mutatni a világnak. (s hála a jó égnek, nem zavar, ha "lekoppintják" az ötletemet. Ebben sikerült eljutni odáig, hogy az ötlet, az idea fontosabb lehessen az egómnál.)

... és te mit szeretnél megmutatni?

... és pár szó a lovagokról

Keresztény nyugat-európai kultúránkba beágyazódott a lovag archetípusa, mint a nőiesség védelméért felelős hatalomé. (S most tekintsünk el a 21. század szerencsétlen tendenciáitól e tekintetben is, hiszen keresztény blog lévén, igyekszünk ezt optimistán átmeneti zavarnak tekinteni, s törekedni, hogy valóban csak átmeneti legyen.)
Mint előző bejegyzésemben említettem, egy nőnek királynővé kell válnia. Nos, ez esetben viszont logikus, hogy az uraknak lovaggá.
És mielőtt a téves feminizmus képviselői diadalmasan fölkiáltanának, hogy igen, valójában a férfi termett a nő szolgálatára, sajnos el kell keserítenem őket egy egyszerű szóval: nem. A nő és a férfi együtt szolgálja az életet.
És, egyébként is: kinek jutna eszébe szolgaként tekinteni egy lovagra?
Merthogy, a keresztény lovag - noha szolgál - méltósággal szolgál. S ezzel nem alacsonyít le senkit, se magát, se urát, se úrnőjét - csupán a szolgálatot teszi nemessé. Hiszen, Krisztus urunk sem vesztett méltóságából egy mákszemnyit sem, mikor a tanítványok lábát mosta, de még a kereszt is királyi trónusként tündököl megváltásunk fényében.
Tehát, Jézus nemessé tette a szolgálatot, az önfeláldozást.
Egyik hölgyismerősömmel vitatkoztunk a női papság kérdéséről. Felvetette, hogy az egyház degradálja a nőket azzal, hogy alkalmatlannak tekinti őket erre a feladatra. Holott a nő egyáltalán nem kevesebb a férfinél.
Nos, valóban nem kevesebb, de más. A pap az oltárnál Krisztussá válik - s benne áldozattá. A pap az egyház fölkent bajnoka, lovagja.
Miért nem lehet lovag egy nő? - jött erre a kérdés.
A lovag azért van, hogy ha kell, életét adja. Sőt, a pap szimbolikusan minden szentmisén áldozattá válik, s így életét adja. Egy nő ne áldozza föl magát. Illetve, ne így. Egy nőnek az a feladata, hogy óvja és gyarapítsa a legfőbb értéket: az életet.
- jó - kezdődött a teljesen jogos ellenvetés - de ha kell, én is feláldozom az életemet, a gyerekemért.
- De egy anya nem áldozhatja föl magát. Neked a gyermek mellett kell maradnod, és fölnevelned. Nem a te dolgod, hogy meghalj érte. De legalább ugyanannyira fontos feladatod van.
Eddig a vitánk.
Nos, ebből kiindulva: a lovagnak viszont feladata, hogy urát és hölgyét akár élete árán is védelmezze.
Gondolom, nem kell sokat gondolkozni rajta, hogy a mai világban egy keresztény fiúnak kit is kell abszolút királynak tekintenie.
A hölgy, nos, az egy nehezebb kérdés.
A késő középkor dekadenciájában már elterjedt az érinthetetlen, vagy éppenséggel hűtlen hölgyek archetípusa - de ezek inkább paradoxonként hatnak, s az ebből adódó feszültséggel tudták magukat fenntartani a mai napig az irodalom felszínén.
Alapvetően a lovag női eszményképe Szűz Mária. S az asszony, akihez egyszerűen föl sem lehet érni emberi mértékkel, mégis szüntelenül segíti esendő, bűnös lovagjait.
S ezután következnek csak a méltóságteljes királynék, akikben az asszonyi erényeket - a termékenységet, hűséget, bölcsességet, szépséget - tisztelhették. Ebben is van egy kis paradoxon: azt hiszem, ugyanis, hogy a Mária-kultuszból kiindulva a lovagok a földi asszonyokban is az anyaságot tisztelték. S mint olyan, ez a tisztelet és csodálat a plátói szerelemnél tovább nem érhet - hiszen ezzel pont szétzúzná azt a viszonyulást, ami a tisztelet alapját adta.
Egy lovag ne érintse a királynét. Persze, annak jóságából és kegyéből feleségül veheti annak jó erkölcsökre nevelt lányát, s ha a mesék tanulságát, a fele királyságot hozzátesszük, már látjuk is az új királyt és királynét...