Nos, kedves hölgyek, urak, lehet dobálni, szóval, cselekedettel, paradicsommal. Ugyanis, azt állítom, hogy egy nőnek önzőnek kell lenni. Nem hogy nem baj, de egyenesen kötelező. Ráadásul, kifejezetten a testi dolgokra vonatkoztatva is.
Miért?
Először is, tegyünk egy kis kerülőt, s térjünk vissza pár szóval a női papság kérdésére. Két bejegyzéssel ezelőtt említettem egy vitát köztem és egy kisgyermekes barátnőm között. Akkor arra jutottunk, hogy a nőnek az a feladata, hogy életben maradjon és szolgálja a rábízott életet, egy csöppet sem kisebb a férfiénál, aki akár feláldozza az életét. Tehát, a nő élete érték, amelyet védeni kell: s nem magáért, hanem, a rábízott élet miatt. A nő folyamatosan áldozza föl magát.
Ebből következik, hogy a nőnek vigyáznia kell magára, épségben, egészségben kell tartania testét és lelkét, hogy a lehető legjobbat adhassa. Mint anya, mint feleség, mint nő. (S ilyen szemmel nézve egy kicsit minden nő Istennek ajánlott áldozat, kiválasztott "szűz". Igen: ilyen szemmel, minden nő egy kicsit Mária. És te el tudnád képzelni Máriát kócosan, rongyosan, piszkosan? El tudnád képzelni, hogy Jézus anyja elhanyagolja magát? ... No látod. Már pedig, a te gyermekeid is Isten gyermekévé lesznek a keresztségben.)
Másodszor: kiemeltem, hogy a földi dolgokban is "önzőnek" kell lenni. De azt hiszem, ez is az előbbiekből következik. A tested nem a tiéd, hanem a szentlélek temploma. (S ha családanyának hívott az Úr, akkor annak a kicsi életnek is te leszel a fizikai otthona kilenc hónapig.)
... de ha egész egyszerűen akarnám mondani: azért kell önzőnek lenned, mert Istennek fontos vagy. A tested is. (folytatás: és azért kell önzetlennek lenned, mert Istennek a másik is fontos. ;) )
