Ismét feministán

Nem, nem bírom ki tovább, hogy ne szóljak.
Mostanában olyan véleményeket olvasok megint, hogy a baj gyökere a társadalom elnőiesedése, hogy a korunk gyengesége női jellegéből fakad - ehhez hasonlókat.
És mint véresszájú feminista (...), szeretném kikérni magunknak, nőknek.
A homoszexualitás nem nőies. Az androgün trendek sem nőiesek. A gyengeség, a nyafogás, az érzelmi labilitás sem egyezik a nőiességgel. Az utóbbiak lehet, hogy a nőket jobban érintő hibák, de nem női mivoltunk lényege.
Azt hiszem, korunkban ugyanolyan hiánycikk a valódi nőiesség, mint a valódi férfiasság. (Természetesen nem véletlen: a kettő összefügg.)
Szóval mielőtt leírnátok olyasmit, hogy a mai társadalom "túlnyomórészt női", meg hogy a "női jelleg dominál", álljatok meg egy pillanatra, és gondolkozzatok el, hogy biztosan ezt akarjátok-e mondani. Ahogy Istennek terve van a férfiakkal, úgy a nőkkel is. Nem gyengének, nem manipulátornak, nem tartás nélkülinek teremtett minket se. És nem, ez a mai kor nem ad jó példát nekünk, nőknek se, és legalább olyan nehéz nővé válni manapság, mint a fiúknak férfivá.

A Kasper-javaslatról

Mint egy előző bejegyzésben említettem, rengeteget tanulok az anyaságból. Sőt, azt hiszem, sokkal többet, mint amire bármilyen iskola képes lenne.
Ma például a Kasper-javaslat lényegét értettem meg, a fiam példáján keresztül.
Ugyanis, amíg én figyelmetlen anyaként a számítógépet nyúztam, előállt az a bizonyos helyzet, ami a közjó érdekében azonnali pelenkacserét kívánt. A gyermek azonban sikeresen betolatott a testvére kiságya alá, és semmi jelét nem mutatta, hogy szeretne onnan kijönni. Hívtam, csalogattam játékkal - hiába.
Az irgalmasság bizonyos értelmezések szerint az lett volna, ha hagyom a fiúcskát az ágy alatt, és mivel így nem tudom kivenni alóla a használt pelust, mondjuk, ráadom a tisztát a ruhára.
Persze kivettem szegényt.

...az első anyák napja

...és közben el kell, hogy mondjam: anyának lenni szuper dolog. Felemelő. Inspiráló. Megható. Olyan dolog, amiért érdemes élni.
És meg kell, hogy súgjam azt is: rengeteget tanultam nem csak a saját határaimról és a gyereknevelésről, de úgy általában az életről, és persze Istenről is. Teljesen más viszonylatba került a saját teremtettségem kérdésköre. És jó, nagyon jó. Mintegy tükör, ami megmutatja, hogy mi milyen viszonyban állunk Istennel, hogy hogyan távolodunk tőle folyamatosan, és hogyan marad ennek ellenére mégis mellettünk.

Egyébként meg szuperek: Petike is felállt, gond nélkül fog játékokat, kekszet, kanalat, mindenféle papírfecnit és morzsát, Annával jártunk néhány dokis kört, ami szerencsére fölöslegesnek bizonyult. Hatalmas dolog történik velem, és még mindig nem egészen értem, hogy mi, és miért. De ez a miért nem számonkérés, csupán derűs kíváncsiság.