2013. június 28., péntek

...


Bocs, fiúk, hogy ezt mondom, de a nőket igenis tisztelni kell.
(És, igen, mi magunk tesszük ezt nektek a lehető legnehezebbé, azzal az egyszerű lépéssel, hogy elfelejtünk nők lenni.)
A nő igenis önmagában egy csoda. Befogad, és a belőled származó csírát önmagában növeli, élő emberré formálódik benne.  A nő megformál. Rendszerez, teret ad, Neked, az életednek, és majd a gyerekeidnek.
Igen, az élet a tiéd, a tartalom a tiéd - de az anyag a forma által érvényesül.

... és igenis, egy nő legyen szép, ápolt, szerény, és büszke, és készüljön a házasságra és az anyaságra. Nem azért, mert alsóbbrendű, mint a férfi, és nem hivatott többre, hanem azért, mert nagyon-nagyon fontos feladata van az életben, ezért vigyáznia kell magára, mint valami kincsre.
Az élet továbbadása azt hiszem, a legnagyobb megbecsülést és tiszteletet kell, hogy érdemelje. Uraktól és hölgyektől egyaránt. S akkor már rögtön nem kérdés, hogy ki szolgál kit: ugyanis, ez esetben a férfi tisztelni fogja a nőt, aki képes arra, hogy az életet hordozza magában, mint egy frigyláda. A nő pedig tisztelni fogja a férfit, mint társát a teremtésben, és mint lovagját, aki őt, s a benne rejlő életet védelmezni fogja.
Mindketten szolgák, de nem egymáséi: hanem az életé, melynek továbbadására hivatottak. (Nem nehéz kitalálni, gondolom, hogy Istenről beszélek.)

No, így lettem feminista.


1 megjegyzés: