Vannak, ugyebár, korok és eszmék és divatok, amelyek elvárásokat támasztanak az ember lányával szemben.
Igazából, leginkább olyanok vannak.
Ma ezek közül az elvárások közül egyet vettem észre (amelyet már félig be is vettem, mire ez eszembe jutott): hogy legyél egyedül.
Persze, ilyet nem hallani a tévében, nem írják az újságok, a blogok.
De valahogy mindig azt érzem ennél a nagy példaképesdinél, hogy: "nézzétek, mire volt képes ez a nő... Férfi nélkül, vallás nélkül, közösség nélkül, támogatás nélkül, a konzervativizmus kötöttségei nélkül..."
Na, ezért mondom.
A vicces felfedezés az volt, amikor rádöbbentem: nem csak egy irányból lehet ebbe a csapdába beleesni, de a genderfeminizmus elleni hadakozás is eljuttathat ugyanebbe a kényelmes, sötét, hideg verembe...
Onnantól fogva, hogy érint - márpedig, hogyne érintene, hiszen, vagy férfi vagy, vagy nő, tehát a férfi-nő kérdéshez valahonnan mindenképpen közöd lesz - onnantól fogva ki vagy téve annak, hogy provokáljon.
Hogy megmutasd, TE, egyedül, hogy képes vagy felépíteni magadat, a karrieredet, a családodat (kackac)... És legyőzöl mindent és mindenkit egyedül.
Hogy megmutasd, te, egyedül, hogy találtál egy teljesen új, teljesen egyedüli és jó megoldást.
Közben, nemcsak minden fontos dologról feledkezel meg, de önmagadat is otthagyod a verem alján, anélkül, hogy tudnád, milyen ez a valaki.
És ki kell mászni, egyedül, hiszen egyedül is jutottál oda. Ami a te hibád, neked kell helyrehozni, magadat neked kell legyőzni, és így tovább...
Ugye, milyen ügyes csapda?
