Így lettünk család - 2. rész

... másnap a dokim még Cs.-t is megelőzve látogatott meg, és rögtön le is vitt ultrahangra. Meglepetésemre az este még harántfekvéses "b" magzatom ismét koponyafekvésbe helyezkedett. Extra adag magnéziumot kaptam innentől.
A délelőtt során bejött Cs. is, és nevetve mondta, hogy na, most végre megtanulok pihenni is.
Persze ez kicsit túlzás volt: néhány nap múlva én már erősen szabadulni akartam. A bátyámmal könyvet hozattam be, és lengyelül kezdtem tanulni, és T, kedves szobatársam nem győzte csodálni, hogy milyen fürgén mozgok, és mennyit, de mennyit.
A következő napokban közelebbi ismeretséget kötöttem a ctg-vel is. Nem részletezem, hogy mekkora kihívás néha behozni és képben tartani őket. (Aki nem ismeri: a ctg egy olyan vizsgálat, ahol az ember kap egy "tappancsot" a hasára, ami a méh tevékenységét érzékeli, és egy - vagy több - másikat, ami pedig a baba - vagy babák - mozgását és szívhangját mutatja.) Akkor még ismeretlen nemű b magzatom szívesen túlóráztatta a nővérkéket, majd stratégiát váltott, és kilőtte a gépet. Persze mondhatjátok, hogy amúgy is öreg és rossz gép volt, de én úgy sejtem, nem véletlenül nálunk romlott el. (Egyébként valószínűleg egyszerűen nem bírt lépést tartani a gyerekkel. :D )  Cs. éppen akkor járt bent aznap, és megjegyezte, hogy mennyire, de mennyire fog nevetni, ha lány lesz.
Ezeket a többnyire átlagos kihívásokat leszámítva a kórházi napok nyugodtan teltek. Unalmasan. Minden nap ctg, és néha ultrahang.
Az egyiket a genetikaiban csinálta a dokim, majd riadtan közölte, hogy az előző eredménnyel ellentétben egyik babám sincs még 2000 gramm, úgyhogy csütörtökön vagy pénteken császároznak.
Másnap jött be a vizit, és rutinszerűen elsorolták a rám váró vizsgálatokat: aznap ultrahang, hétfőn pedig...

- Hétfőn? De engemet csütörtökön vagy pénteken szétkapnak! - vágtam közbe. T. szerint kár volt, ő kíváncsi lett volna, hogy mit akartak. A dokik riadtan összenéztek és kirohantak, mi pedig reggelizni indultunk. Az asztalnál odaszaladt a dokim, és tájékoztatott: csütörtökön még néznek egy ultrahangot, és pénteken, vagy a jövő héten műtenek. Persze a csütörtöki ultrahang már jobb súlyokat mutatott, szóval pénteken reggel még teljes nyugalomban kakaózhattam az étkezőben a "keménymaggal".
- nem tudjátok - kérdezi egyikük - hogy ki ment szülni ma reggel? 

- Állítólag azt az ikres lányt - mondta valaki - ilyen mosolygós, és barna haja van.
- te jó ég. - néztem magam elé rezignáltan. - ezek megcsászároztak valakit helyettem...