2018. március 7., szerda

Hogyan kaptam időpontot magzati echokardiográfiára?

...miután megtaláltam a számomra elfogadható nőgyógyászt (oké, nem kiabálom el, de egyelőre úgy tűnik), bejelentkeztem és megjelentem a kötelező vizsgálatokon. Időnként megjelenek a védőnőnél és megméri a súlyomat és a vérnyomásomat, túl vagyok az első vérvételen, és fent nevezett orvos megnézte ultrahangon a babót.
Ahogy a vizsgálóasztalon feküdtem, ismét előkerült Petikém problémája, és az ultrahangos asszisztensek részvételével rögtönzött kupaktanácsot tartottunk a továbbiakról - már ami a babót érinti.
Annak ellenére, hogy Peti véréből végül nem tudtak genetikai eltérést kimutatni, a nulladik vizsgálaton a terhesgondozást végző orvos adott egy beutalót és egy útiköltséges papírt a genetikai vizsgálatra. Mivel Pestre kellett felutazni, dilemmában voltam (hova teszem addig az ikreket? mennyit kell várni? Mi van, ha tényleg van valami?). A kupaktanácson végül úgy döntöttünk, hogy elmegyek, és a vetélési kockázattal nem járó vizsgálatokat (ultrahang, vérvétel) engedem - a többit pedig visszautasítom.
A genetikai vizsgálat igen sok várakozásba került, de végül megnyugtató eredményt adott. Az ultrahangos orvos szinte miliméterről miliméterre átvizsgálta a babát, és mindent rendben talált. Más vizsgálatot ott és akkor nem tartottak szükségesnek, de Peti kardiológiai problémájára tekintettel elküldtek magzati echokardiográfiára, amit viszont abban a magzati korban még nem lehetett elvégezni. (18-20. hét között javasolják) Kaptam hát egy beutalót, és egy másik papíron két kórház elérhetőségét, ahol az említett vizsgálatot elvégzik.
Én pedig fogtam a telefonomat, és hívtam az egyik kórházat. Majd a másikat. Majd megint az egyiket. Utolérni persze nem sikerült senkit.
Közben a férjemnek (részben szintén kardiológiai) problémái akadtak, és már ott tartottunk, hogy Peti vizsgálataival együtt sikerült csupán az orvosi időpontokból ütközéseket létrehoznunk. Én pedig úgy gondoltam, várok egy-két hetet (hiszen úgyis megtartom, nem köt annyira a huszadik hét határideje), és ha kicsit nyugodtabb lesz az életünk, megint megpróbálom.
Így lett.
Az első intézetet sikerült végül hamarabb utolérni. Egy fiatal nő vette fel a telefont, és miután az első kérdésére válaszul megtudta, hogy már húsz hetes várandós vagyok, ingerülten közölte, hogy nem fognak megvizsgálni. Próbáltam elmagyarázni neki, hogy mindenképpen megtartom a gyermekemet, de azt hiszem, nem sok sikerrel. Egyre csak azt hajtogatta, hogy már nincs időpont.
- Mégis hogyhogy nincs? Akkor mikorra van?
- Hát áprilisra.
- Rendben, akkor legyen szíves mondani egy áprilisi időpontot.
A nő itt egy pillanat türelmet kért, egy percre eltűnt, majd még ingerültebben vette fel a kagylót. Hogy itt ez nem így működik, hogy ha találnak valamit, akkor az ő felelőssége (mármint, hogy már nincs jogi lehetőségem megölni), és őt, az asszisztenst fogják elővenni a bíróságon, mert miért adott időpontot. Miután kitombolta magát, még hozzátette, hogy két nap múlva hívjam fel, hátha valahol még van üresedés, persze, ne reménykedjek azért.
A következő napon a második helyet hívogattam - de sikertelenül. Második nap vettem csak észre, hogy a genetikain kapott lapon van egy másik telefonszám is ennek a kórháznak az adatai között. Tárcsáztam.
Középkorú nő szólt bele.
Miután bemutatkoztam, kérdezte, hogy honnan tudom ezt a telefonszámot, hiszen ez belsős szám, időpontegyeztetésre a másikat szokták használni. A klinikán kapott lapon volt - mondtam neki.
- És hány hetesnek tetszik lenni? - kérdezte. Nagy levegő.
- Húsz hét egy nap - feleltem.
- Jajajj... Tudja, egy kicsit el van késve... - sóhajtott a hölgy.
- Tudom - feleltem, és dióhéjban összefoglaltam neki a késedelem okait, majd a végén hozzátettem: - De mivel mindenképpen megtartjuk, nem siettem annyira...
- Rendben, de azért javaslom a vizsgálatot, hogy ha kiderül valami, még idejében fel tudjanak készülni.
Ebben maradtunk. És egy "kis" szerencsével kaptam is időpontot, a következő hétre.
Némi logisztikai bravúrral el is jutottam a vizsgálatra, és így az első intézménybe jelen várandósságom során, ahol SENKI nem helyezte kilátásba az abortuszt.
Megvizsgálták a babót, beszélgettünk közben Petiről, és arról, hogy hol fogok a környéken gyermekkardiológust találni, ha van valami (mert Petié értesüléseim szerint nyugdíjba szándékozik menni).
A babónál végül egy aprócska eltérést találtak - ami a szülésig még rendeződhet is, de akkor se lesz súlyos a helyzet, ha nem. Mindenesetre a szülés utánra kardiológiai vizsgálatot és gondos megfigyelést javasoltak az első néhány napban.
Hát, azt hiszem, valami ilyesmit vártam az orvosoktól, még az első sokk előtt.

(Ugyanakkor, sok gondolat járt a fejemben hazafelé az első helyről, és a telefonos asszisztensről. Felelősségre, bíróságra hivatkozott, és igen súlyosnak próbálta látni a helyzetünket, hiszen "van már probléma" az egyik gyereknél. Ha tényleg súlyos lett volna a probléma - amiben a részletes genetikai ultrahang negatív lelete után azért erősen bíztam, hogy nem az - akkor mi történt volna? És mi történik, ha egy másik húsz hetes kismama az enyémnél jóval súlyosabb állapotú magzattal a méhében jelentkezik? Mi van, ha egy beteg magzatot a szülés előtti felismerés menthet meg: a szülés módjának megfelelő megválasztásával, egy nagyon jó PIC-es kórház választásával, vagy bármi más előkészülettel? Nekünk - azt hiszem - csak az életminőségünket befolyásolja, hogy jó előre tudunk készülni és gondoskodni, de mi van, ha egy kisbabának minden szülői jószándék ellenére ezen az időpontot múlik az élete? Azért ki lesz a felelős? Nem fél ez a hölgy, hogy egy, a földieknél sokkal keményebb bíróság előtt kell majd a felelősségével elszámolnia?...)

...mindenesetre, mi jól vagyunk.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése