2018. április 6., péntek

Az anyák, akik utálnak otthon lenni

Mindenek előtt köszönettel tartozom Gazellának, nem csupán jelen írásomat elindító cikkéért, hanem a személyes segítségért is, ami hozzájárult, hogy most és itt legyen bátorságom és kitartásom ezeket a szavakat leírni.

Vannak anyák, akik utálnak otthon lenni, utálnak a helyükön lenni. Igen, sokan. Igen, sokszor én is.
És szeretnénk érteni, hogy miért, és néha tele vagyunk kétségekkel, hogy egyáltalán valóban a helyünkön vagyunk-e, hogy jól csináljuk-e. Vagy egyszerűen csak elegünk van.
Nem azért, mert buták, rosszindulatúak vagy bénák lennénk, hanem mert rengeteg kísértésnek vagyunk kitéve. A teljesség igénye nélkül, próbálok az elején említett cikk alapján továbbmenni, és megkeresni azokat a lehetséges kísértéseket, amik családanyai hivatásunkban támadhatnak minket.

- a kevélység.
Hogy hangosabbak, magasabbak, fényesebbek lehessünk. "vagyis hogy nekünk derogál alárendelődni a férjünknek, másokat szolgálni, feladni a hobbijaink jó részét és a világ szemében teljesen dicstelen hivatást végezni." - írja Gazella. A kevélység fő ellenszere az alázat. Ha ez áll a boldogtalanságunk mögött, érdemes imáinkban és cselekedeteinkben az alázatot helyezni középpontba. 

- a fösvénység. 
Többet akarunk. Hogy ne kelljen lemondani az anyagiakról, hogy kiszámítható maradjon az életünk, hogy megtarthassuk a testi-lelki kényelmünket. Egyáltalán, hogy legyen vagyonunk, ami fölött mi rendelkezünk - így mi rendelkezhessünk az életünkről is. (Hogy két gyerek, hát az pont elég, hogy legalább négy év legyen köztük, mert hát két kicsivel nehéz, és hasonlók... Hallottunk ilyeneket.) A külső nyomás itt is nagy: hiszen a világ elítéli a saját mércéje szerinti szegénységet, pláne ha nem kiszámítható az életed. De nézd meg a mező liliomait... 

- a bujaság.
Ki kívánna egy háromgyermekes édesanyát? Nem hanyagolhatod el magad! A gyerek, a mosogatás megvár - nem attól leszel nő, ha fényesre sikáltad a csempét, hanem ha minden férfi megfordul utánad az utcán... Ezek a gondolatok is ismerősek? (Ha más nem, a médiából egész biztosan rádborult már.) És a házasság - meglepetés - nagyon sokszor nem hogy nem a szexuális életről szól, de tele van olyan helyzetekkel, amik sokszor nagyon kemény önmegtartóztatást kívánnak. (Babás-kisgyerekes időszak, veszélyeztetett terhesség, bármely fél betegsége, erősen indokolt tcst, stb...) És valljuk be, nehéz. Ha szerencsénk van, még a házasság előtt felhívták erre a figyelmünket, és tudatosan tudtunk erre készülni. Amitől persze nem lesz gyerekjáték. És nem mindenkinek van szerencséje. 

- az irigység.
Bizony, a mai világban nagyon, nagyon sok ellenpéldát fogunk látni a családanyai hivatásunkkal szemben. Valamennyi delikvens gazdagnak, sikeresnek, hihetetlenül szabadnak, és mindennek tetejébe boldognak fog tűnni. Sokkal boldogabbnak, mint amilyennek mi érezzük magunkat egy átvirrasztott fogzós éjszaka után a reggeli maradványait mosogatva. Nehéz.
A baj ott kezdődik, mikor már egy-egy "szerencsés" nőtársunkat meglátva rögtön nyílik a bicska a zsebünkben, és minimum le akarjuk pipálni, hátha akkor ő fogja rosszabbul érezni magát... Ismerjük fel, ha ebbe a csapdába készülünk beleesni.
Legtöbbször olyan dolgokra irigykedünk, amik vagy fölöslegesek az üdvösségünk szempontjából, vagy (legalább számunkra) egyenesen akadályoznának benne. Ilyenkor én abba igyekszem kapaszkodni, hogy azok a körülmények, azok a nehézségek, amelyeket én kaptam, eszközök a Jóisten kezében, hogy magához segítsen.

- a torkosság.
Itt most nem egészen pontosan csak a kulináris élvezetekre gondolok, hanem tágabb értelemben, az egész fizikai kényelmünkre. Mikor egész egyszerűen nem akarunk lemondani arról a kis pluszról, ami nekünk nélkülözhető lenne, másnak pedig szükséges. A nagyböjti (és egyéb böjti) időszak(ok) remek alkalmak arra, hogy ezeket mérlegeljük, és megtanuljuk kordában tartani. 

- harag
Mert mindig van felelős. Valaki, akit ott belül, magadban számon kérhetsz azért, hogy neked most rossz, nehéz, kényelmetlen - egy percig, két napig, három évig - és erre a valakire ráengedheted az indulataidat. Ez a valaki akár lehetsz te is - itt most nem a személy a lényeg. Elborít a köd, te pedig a gomolygó szálakat addig simogatod, míg egy kis pofás szörnyecskévé össze nem állnak, akkor pedig a szörnyecskét szépen elteszed a szívedbe, és ott őrzöd, dédelgeted, nevelgeted. Így hosszú távon és mélyen tele leszel rossz érzésekkel magaddal vagy szeretteiddel szemben, és garantáltan nem fogod magad jól érezni a bőrödben, és a helyzetedben.
Mindenki szokott haragudni, azt hiszem. De ahogy a biblia tanácsolja, ne menjen le a nap a haragoddal. Ne ápolgasd magadban. Kérlek. 

- a jóra való restség
...és árnyalatai a "csakmégötperc" nevű reggeli játéktól egészen odáig, mikor már ideológiákat gyártunk saját tétlenségünk mögé.  ("Neki is meg kell tanulnia, hogy nem lesz mindig, aki segítsen." "Nem nekem kéne ezt csinálni az egész napos gürizés után." - stb.) Előszele az az érzet, amit nagyböjti himnuszunk "lelki zsibbadásként" említ. Legyünk résen, ha szükséges, vegyünk erőt magunkon, és cselekedjünk. Majd nézzünk vissza az elvégzett munkára - a megtett jóra - és élvezzük azt a kis melegséget ott, belül. :) 

Természetesen a fenti felsorolás most speciális csoportosítás következménye, így nem teljes. A kishitűség, a kétségbeesés, a gyávaság, az oktalanság éppen így lehetnek "lelki immunrendszerünk" gyenge pontjai, sok-sok más alkati tényezővel együtt. Helyes önismerettel és állandó imádsággal érdemes felfegyverkeznünk. 

2 megjegyzés:

  1. Megtisztelsz vele, hogy válaszoltál a bejegyzésemre, illetve kiegészítetted. Nagyon ötletes a szempontrendszered. Nem bánnád, ha linkelném a bejegyzésem végén egyfajta folytatásként, kiegészítésként?

    VálaszTörlés
  2. Részemről megtiszteltetés, nyugodtan!

    VálaszTörlés