2017. június 5., hétfő

Születésnap, és a penitencia természete

Ma egy hete, hogy egy évesek lettek. Sokat írok mostanában róluk, és sokat ízlelgetem még mindig, hogy mit is jelent, hogy anya vagyok. És persze hihetetlenül büszke vagyok rájuk, és rendkívül elszánt, hogy mindent megadjak nekik, amire szükségük van. Ez most elsősorban az időm.
Az egész történet, ami a korábbi bejegyzésekből kibontakozik, még mindig felfoghatatlan.
Úgy tűnik, valami egész más időszámítás, de talán egy teljesen más univerzum volt, ahol a házasságkötésünk előtti világ működött. Minden azelőtti emlék homályos és távoli, és minden, ami a most, az azóta van. És örülök, mert nagy, súlyos bűnökből menekültem, és egy olyan útról rángattattam vissza majdnem az utolsó pillanatban, ami egész biztosan a pokolba vezetett. Kegyelem, hogy volt visszaút a számomra, kegyelem, hogy kaphattam egy új életet, és hatalmas kegyelem mind ez a sok nehézség, ami Peti állapotából következik számunkra.
Kegyelem, kegyelem és kegyelem.
Nem tudok mást mondani, mint hogy kivételesen nagyon szeret engem a Jóisten, amiért lehetőséget ad, hogy a sok bűnömből megtérjek, amiért még a megpróbáltatásokat is ilyen apró kanállal méri (hiszen mi ez a kis apróság ahhoz képest, amin pl. egy down-kóros gyermek anyukájának kell végigmenni?), és hogy mennyi segítséget ad közben is.
Úgy gondolom, hogy ezt a keresztet a bűneimért kaptam, de nem büntetésül, hanem hogy kegyelmek forrása legyen.
Az elején azért borzalmasan éreztem magam. Úgy éreztem, én vagyok a hibás Petike betegségéért, miattam lesz nehéz élete, miattam kell szenvednie. Ezekkel a gondolatokkal viszont több baj is van.
Első rendben az, hogy Isten nem fog igazságtalanul büntetni egy ártatlan gyermeket valaki más bűnéért. Hiszen igazságos. Ha így esett, ahogy esett, akkor feltételeznem kell, hogy ezzel jót készített Peti számára és a mi részünkre: lelki örömet és mennyei javakat.
Második, hogy a Jóisten nem automata, akinek ha bedobáljuk a megfelelő mennyiségű jócselekedetet, mindenféle javakat ad, ha meg bűnt követünk el, jó kis büntetéseket talál ki, hogy kellemetlenné tegye az életünket. Ezek a nehézségek segítenek, hogy alkalmassá váljunk a kegyelem befogadására. Ha átlagon felül kaptunk nehézségeket, bizonyára sok ajándékot akar adni. (Különösen ennek a kislegénynek, akinek még tiszta a szíve, és akkora nagy, hogy az egész világot megölelné vele.)
A harmadik, hogy ha valóban Petinek kéne vezekelni az én bűnömért, akkor nem bízhatnék abban, hogy azt a nagyon-nagyon drága árat már régen kifizették értem, hogy Jézus Krisztus kereszthalála elegendő váltság az én szörnyűségeimért is.
Súlyos hitetlenség lenne tehát ezeknek a gondolatoknak hitelt adni, és engedni ezeknek az érzelmeknek. Ennek ellenére mégis lehetséges, hogy a bűneimért kaptam ezt a helyzetet: az elején a hatalmas ijedséget a méhen kívüli terhesség miatt, a két csöppet egyszerre - ami valljuk be, emberfeletti erőt kívánt az első évben - , Peti állapotát, és nagyjából mindent, ami történik velünk.
El kell, hogy mondjam azt is: a Jóisten gondoskodik rólunk. A nagy dolgokban és a legkisebbekben is. Nagyon sok boldogságtól zártam el magam, mikor megkérdőjeleztem az Egyház tanítását.
De ezt talán majd máskor. Most csak annyi, hogy boldogok vagyunk, nagyon boldogok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése