Ismét feministán

Nem, nem bírom ki tovább, hogy ne szóljak.
Mostanában olyan véleményeket olvasok megint, hogy a baj gyökere a társadalom elnőiesedése, hogy a korunk gyengesége női jellegéből fakad - ehhez hasonlókat.
És mint véresszájú feminista (...), szeretném kikérni magunknak, nőknek.
A homoszexualitás nem nőies. Az androgün trendek sem nőiesek. A gyengeség, a nyafogás, az érzelmi labilitás sem egyezik a nőiességgel. Az utóbbiak lehet, hogy a nőket jobban érintő hibák, de nem női mivoltunk lényege.
Azt hiszem, korunkban ugyanolyan hiánycikk a valódi nőiesség, mint a valódi férfiasság. (Természetesen nem véletlen: a kettő összefügg.)
Szóval mielőtt leírnátok olyasmit, hogy a mai társadalom "túlnyomórészt női", meg hogy a "női jelleg dominál", álljatok meg egy pillanatra, és gondolkozzatok el, hogy biztosan ezt akarjátok-e mondani. Ahogy Istennek terve van a férfiakkal, úgy a nőkkel is. Nem gyengének, nem manipulátornak, nem tartás nélkülinek teremtett minket se. És nem, ez a mai kor nem ad jó példát nekünk, nőknek se, és legalább olyan nehéz nővé válni manapság, mint a fiúknak férfivá.

... és pár szó a lovagokról

Keresztény nyugat-európai kultúránkba beágyazódott a lovag archetípusa, mint a nőiesség védelméért felelős hatalomé. (S most tekintsünk el a 21. század szerencsétlen tendenciáitól e tekintetben is, hiszen keresztény blog lévén, igyekszünk ezt optimistán átmeneti zavarnak tekinteni, s törekedni, hogy valóban csak átmeneti legyen.)
Mint előző bejegyzésemben említettem, egy nőnek királynővé kell válnia. Nos, ez esetben viszont logikus, hogy az uraknak lovaggá.
És mielőtt a téves feminizmus képviselői diadalmasan fölkiáltanának, hogy igen, valójában a férfi termett a nő szolgálatára, sajnos el kell keserítenem őket egy egyszerű szóval: nem. A nő és a férfi együtt szolgálja az életet.
És, egyébként is: kinek jutna eszébe szolgaként tekinteni egy lovagra?
Merthogy, a keresztény lovag - noha szolgál - méltósággal szolgál. S ezzel nem alacsonyít le senkit, se magát, se urát, se úrnőjét - csupán a szolgálatot teszi nemessé. Hiszen, Krisztus urunk sem vesztett méltóságából egy mákszemnyit sem, mikor a tanítványok lábát mosta, de még a kereszt is királyi trónusként tündököl megváltásunk fényében.
Tehát, Jézus nemessé tette a szolgálatot, az önfeláldozást.
Egyik hölgyismerősömmel vitatkoztunk a női papság kérdéséről. Felvetette, hogy az egyház degradálja a nőket azzal, hogy alkalmatlannak tekinti őket erre a feladatra. Holott a nő egyáltalán nem kevesebb a férfinél.
Nos, valóban nem kevesebb, de más. A pap az oltárnál Krisztussá válik - s benne áldozattá. A pap az egyház fölkent bajnoka, lovagja.
Miért nem lehet lovag egy nő? - jött erre a kérdés.
A lovag azért van, hogy ha kell, életét adja. Sőt, a pap szimbolikusan minden szentmisén áldozattá válik, s így életét adja. Egy nő ne áldozza föl magát. Illetve, ne így. Egy nőnek az a feladata, hogy óvja és gyarapítsa a legfőbb értéket: az életet.
- jó - kezdődött a teljesen jogos ellenvetés - de ha kell, én is feláldozom az életemet, a gyerekemért.
- De egy anya nem áldozhatja föl magát. Neked a gyermek mellett kell maradnod, és fölnevelned. Nem a te dolgod, hogy meghalj érte. De legalább ugyanannyira fontos feladatod van.
Eddig a vitánk.
Nos, ebből kiindulva: a lovagnak viszont feladata, hogy urát és hölgyét akár élete árán is védelmezze.
Gondolom, nem kell sokat gondolkozni rajta, hogy a mai világban egy keresztény fiúnak kit is kell abszolút királynak tekintenie.
A hölgy, nos, az egy nehezebb kérdés.
A késő középkor dekadenciájában már elterjedt az érinthetetlen, vagy éppenséggel hűtlen hölgyek archetípusa - de ezek inkább paradoxonként hatnak, s az ebből adódó feszültséggel tudták magukat fenntartani a mai napig az irodalom felszínén.
Alapvetően a lovag női eszményképe Szűz Mária. S az asszony, akihez egyszerűen föl sem lehet érni emberi mértékkel, mégis szüntelenül segíti esendő, bűnös lovagjait.
S ezután következnek csak a méltóságteljes királynék, akikben az asszonyi erényeket - a termékenységet, hűséget, bölcsességet, szépséget - tisztelhették. Ebben is van egy kis paradoxon: azt hiszem, ugyanis, hogy a Mária-kultuszból kiindulva a lovagok a földi asszonyokban is az anyaságot tisztelték. S mint olyan, ez a tisztelet és csodálat a plátói szerelemnél tovább nem érhet - hiszen ezzel pont szétzúzná azt a viszonyulást, ami a tisztelet alapját adta.
Egy lovag ne érintse a királynét. Persze, annak jóságából és kegyéből feleségül veheti annak jó erkölcsökre nevelt lányát, s ha a mesék tanulságát, a fele királyságot hozzátesszük, már látjuk is az új királyt és királynét...